Öt doktor izgalmas kalandba fogott a Homokhátság homokos dűnéin, ahol lapátokkal felfegyverkezve indultak útnak.

Ökológusok és vízügyi szakértők összefogtak, hogy megakadályozzák a Duna-Tisza közi homokhátság elsivatagosodását. Hangjukat és eszközeiket egyaránt bevetették, hogy felhívják a figyelmet a helyzet sürgősségére. Bár a kormányzat tisztában van a közelgő természeti katasztrófával, a vízgazdálkodási intézkedések, amelyeket eddig hoztak, sokak szerint nem vezetnek eredményre - ezt támasztják alá a Vízválasztó konferencia szakértői is.

Öt doktori fokozattal rendelkező szakember ragadta meg a lapátot Újhartyán határában, hogy földet hordjanak az U1-es belvízvédelmi csatornába. Ez a szokatlan akció kétségbeesett figyelmeztetésként is felfogható, ám sajnálatos módon még mindig nem keltette fel a közvélemény figyelmét.

Komoly problémák állnak előttünk. A helyzet sürgető. Ha az 1961 és 2010 közötti időszak magyar átlaghőmérsékletét alapul vesszük, kiderül, hogy hazánk közel kétszer annyira melegedett, mint a globális átlag. Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének (IPCC) alelnöke is erre figyelmeztetett. Míg a nagyvárosok lakói talán csak közvetve, például az élelmiszerárak növekedése révén tapasztalják meg a mezőgazdasági válságot, addig a Homokhátság területén már most ökológiai katasztrófáról beszélnek. Ez a régió rendkívül gyors ütemben aszályosodik, és jelenleg már félsivatagi viszonyokkal küzd. A figyelem felkeltésére nyáron egy tevekaraván is érkezett Budapestre, hogy hangsúlyozza a helyzet sürgősségét.

Januárban a Zöld Gerillák aktivistái deszkákkal zárták le a Dabas közelében található zsilipet, nemrégiben pedig egy úgynevezett föld fenékküszöböt alakítottak ki a vízelvezető csatornában. Az akcióban részt vett Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke is, aki lapunknak megerősítette, hogy az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF) jóváhagyta tevékenységüket, és a helyi nemzeti park is támogatta az elképzeléseiket. Az OVF munkatársának korábbi kijelentése, miszerint nem csupán helyi, hanem térségi vízgazdálkodási szempontokat kell figyelembe venniük, arra utal, hogy egyre nagyobb verseny alakul ki a víz megőrzéséért, amelyből sajnos egyre kevesebb áll rendelkezésre.

Az Újhartyán környékén végrehajtott akció célja az volt, hogy a helyi vízkészleteket megőrizzék és fenntartható módon használják, miközben rávilágítottak az elmúlt évtizedek során hozott, nem túl sikeres vízgazdálkodási döntésekre.

Több ezer kilométer vízelvezető árok szabdalja a földterületeket szerte az országban, ezzel ellehetetlenítve a vízmegtartást a talaj mélyebb rétegeiben.

A szakmai körökben már elkezdődött a szemléletváltás: az Országos Vízügyi Főigazgatóság felismerte, hogy a szezonálisan felhalmozódó többletvizet nemcsak el kell fogadni, hanem meg is kell őrizni. Ennek érdekében az egykori árterületek újrahasznosítása kulcsfontosságú. Az agrártárca és az energiaügyi minisztérium vízügyi részlegének együttműködésével létrejött egy tárcaközi bizottság, ami üdvözlendő lépés. Ugyanakkor aggasztó, hogy a bizottság eddigi javaslatai nem kínálnak valódi megoldásokat a problémákra.

Keresztes az Indexnek kifejtette, hogy a Homokhátságra tervezett, 1800 milliárd forintos beruházás egy zsákutcás ötlet, amely valószínűleg soha nem kap elegendő pénzügyi támogatást. Szerinte az ipari szemléletű megoldások nemcsak hogy finanszírozhatatlanok, de valódi megoldást sem kínálnak a problémákra. Ehelyett a természetes, gravitációs rendszerekre lenne szükség, amelyek lehetővé tennék az időszakos többletvizek szabályozott oldalirányú elvezetését. Erre vonatkozóan már léteznek kidolgozott koncepciók. Például Koncsos László professzor precízen modellezte a Tisza-völgy ökológiai vízpótlásának rendszerét mérnöki és térinformatikai eszközökkel.

Azt várják, hogy a tájhasználatot alakítsák át úgy, hogy a gazdálkodók visszatartsák az árvizeket és belvizeket a földjeiken, ezért pedig kapjanak pénzbeli kifizetést. Már megvan erre vonatkozóan a szakmai javaslat, csakhogy

V. Németh Zsolt, az EM államtitkára a tárcaközi egyeztetés során kiemelte, hogy a hosszú távú rekonstrukciós program első szakaszában 300 kilométernyi csatornarendszer kapacitásának növelése, valamint 133 vízműtárgy, 7 új szivattyútelep és 7 őrtelep kialakítása és modernizálása áll a középpontban.

A Vízválasztó nevű civil szakmai tömörülés a tárcaközi egyeztetést üdvözlő nyilatkozatában viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a párolgási kereslet folytán a klimatikus csapadékhiány évente 300-400 milliméter, ami a Homokhátság területén 3-4 milliárd köbméter víz, az Alföld egészére vetítve 15-20 milliárd köbméter víz évente. A talajvízszint trendszerű csökkenése azt mutatja, hogy minden évben Balatonnyi mennyiségű vízzel lesz kevesebb az alföldi talajvízkészlet.

A Homokhátságon már több mint 5 métert csökkent a talajvíz, a Nyírség mellett itt a legnagyobb a baj. Amennyiben a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor le lehet mondani a mezőgazdasági termelésről.

A terület vízmegtartásához hely kell, ami megváltozó tájhasználatot feltételez. Szembe kell nézni tehát a gazdálkodás helyi szerkezetének megváltozásával is. Ez csak úgy képzelhető el, ha ebben a kormányzat érdekelté teszi a gazdákat. A munka azonban még alig indult el.