A kijavítatlan kátyúk szó szerint gyümölcsöznek.


Kubában rendkívül nehéz körülmények között élnek az emberek: az ország gazdaságának állapota mellett az infrastruktúra is mélyponton van. Az utak minősége különösen aggasztó, hiszen a közlekedés szempontjából kulcsfontosságú szakaszok körülbelül 70 százaléka sürgős felújítást igényel. Vannak olyan szakaszok is, amelyeket már alig lehet használni, és amelyeket jó szívvel sem nevezhetnénk járható útnak.

Még évekkel ezelőtt alakult ki egy méretes víznyelő az egyik havannai utcában, azonban a csőtörés miatt keletkezett kátyúval a mai napig nem foglalkoztak. Idővel életre kelt a jókora gödör, mivel a növények elkezdtek gyökeret ereszteni benne. Az egyik ilyen növény egy banánfa volt, ami az ott lakóknak és gondos munkájuknak köszönhetően az évek során ültetvénnyé nőtte ki magát.

Mint arról az Oddity Central beszámolt, az ültetvényt naponta háromszor locsoló helyiek szerint három évet kellett várni arra is, hogy a csöveket megjavítsák, de az úttal azóta sem történt semmi. Remélik, hogy egy nap ki fogják kövezni az utcát, de amíg erre nem kerül sor, kihasználják, hogy a banánnövények folyamatosan hoznak gyümölcsöt, ugyanis "az étel nagyon drága".

Az illetékesek az utak siralmas állapotát a piszkos anyagiakkal magyarázzak, ezzel együtt elismerték, hogy többek között ezzel állnak összefüggésben a baleseti mutatók és az autók állapota is.

Nem ez az első eset, amikor a kubaiak a maguk kreatív módján aknázzák ki a kialakult víznyelőkben rejlő lehetőséget. Tavaly nyáron például az egyiket feltöltötték vízzel, így a gyerekek kedvükre pancsolhatnak, bármilyen veszélyes és egészségtelen rájuk nézve - írta a CiberCuba.

Related posts