A Szlovák államjogi függetlenség megteremtése kulcsfontosságú cél, amelyet elengedhetetlen minden eszközzel támogatni! | ma7.sk
A tartománygyűlés megnyitásának napján Ján Buday, az ülés korelnöke, aki egyike volt az aránylag mérsékeltebb néppárti vezető politikusoknak, még arról szónokolt, hogy a szlovákság lojális a cseh nemzethez és a csehszlovák államhoz, sőt a két nemzet jövőbeli együttélésének kilátásait is derűlátón ecsetelte. "Tudom, hogy amennyiben beidegződik az igazi szláv kölcsönösség érzése, eltűnnek a múlt hibái és félreértései, a köztársaságunk felvirágzik" - hangsúlyozta az új szlovák parlament nyitóülésén az idézett politikus. Figyelemre méltó jelenség, hogy ezzel a kijelentésével szolid elismerést váltott ki képviselőtársaiból, amit azok tapssal juttattak kifejezésre.
Mindhiába: a párt radikális szárnya ekkor már a teljes államjogi függetlenség bűvkörében élt, és annak megvalósításán dolgozott. Az idő múlásával pedig egyre erősödött, és egyre nagyobb tért hódított a radikális ľudákok tábora.
"A szlovák nemzet minden vonatkozásban alkalmas az önálló életre, mind kulturális, mind gazdasági, mind politikai téren!" - hangoztatta az önálló szlovák államiság rendíthetetlen úttörője. "Október 6-ika előtt még árulásnak számított az, ami ma már megvan, de azért még ma sincs meg mindenünk, amit szeretnénk, és amit meg is szerzünk. Ezért senki ne higgye azt, hogy talán megálltunk a félúton. Ha húsz éven keresztül azt mondtuk, hogy Szlovákia egymagában is életképes, hogy képes megállni saját erejéből, ma sem hirdetünk egyebet." Mach érvelése szerint a nemzet számára a saját államiság megléte jelenti az életet, ellenben annak hiánya nemzethalálhoz vezet.
Mach beszédének váratlanul széleskörű hatása volt Szlovákia egész területén, hiszen nemcsak a politikai elit, hanem a hétköznapi emberek is élénken reagáltak rá. A récsényi nagygyűlés így valóban eredményesen irányította a szlovák polgárok gondolatait az állami autonómia iránti vágy felé.
Február hónapjában Vojtech Tuka egyre aktívabb szerepet vállalt a szlovák függetlenség ügyének előmozdításában. Sikerült elérnie, hogy a legmagasabb német vezetőkkel folytathasson tárgyalásokat, ami 1939. február 12-én meg is valósult. Az addig hivatalos megbízatás nélkül álló Tuka Franz Karmasin kíséretében érkezett Berlinbe, ahol először Joachim von Ribbentrop külügyminiszterrel találkozott, majd Adolf Hitler is fogadta őt, és körülbelül egy órán keresztül beszélgettek. Tuka értesült arról, hogy Németország érdeklődik a szlovák állami függetlenség kinyilvánítása iránt, és figyelmeztették a szlovákokat fenyegető, állítólagos lengyel és magyar veszélyekre is. A német tervek szerint a "szlovákiai fordulatnak" március 11-éről 12-ére virradóra kellett volna bekövetkeznie. A jövőbeli független Szlovákia kormányának élére a németek Jozef Tisót, esetleg Karol Sidort szerették volna kinevezni.
"Itt, a nemzetgyűlés színpadán formáljuk meg új államunkat, a mi szlovák államunkat" - hangsúlyozta Tiso, aki általában mérsékelt politikai nézeteiről volt ismert. Érdemes megfigyelni, hogy kormánynyilatkozatában milyen módon viszonyult az autonóm Szlovákiában, illetve a már független szlovák államban élő kisebbségi közösségekhez.
Jozef Tiso kormánynyilatkozatának bejelentését követően Mach, a propagandáért felelős vezető, lelkesedéssel teli újságcikkben méltatta a miniszterelnök szavait. Számára is világos volt, hogy a szlovák államiság független megteremtése a legfontosabb feladat. Mach úgy vélte, hogy a szlovák nemzet érdeke egyértelműen arra figyelmeztet, hogy sürgősen cselekedniük kell a független állam létrehozásáért. "Nincs mitől tartanunk, bátran kell lépnünk azon az úton, amelyet a nemzet legfőbb érdeke mutat számunkra" - olvashattuk Mach gondolatait a Néppárt központi napilapjának abban a számában, amely Tiso kormánynyilatkozatát is tartalmazta.
Március 1-jén Ferdinand Ďurčanský, az autonóm szlovák kormány minisztere folytatott tárgyalásokat Ribbentrop német külügyminiszterrel - igaz, csak, mint magánszemély -, aki biztosította őt, hogy amennyiben a szlovákok kinyilvánítják államjogi függetlenségüket, Németország hajlandó lesz garantálni az országuk területi épségét. A németek Ďurčanskýval ugyanolyan bizalmasan közölték szándékaikat, amint azt három héttel azelőtt Tukával már megtették.
A szlovák politikai vezetés többi tagja a közelmúltban, Tuka és Ďurčanský közvetítésén keresztül, értesült a németek véleményéről Szlovákia és a Cseh-Szlovák Köztársaság jövőjével kapcsolatban.
Az 1939-es év első hónapjaiban a rendezés kulcsa már egyértelműen és kizárólagosan Németország kezében volt. A berlini vezetés akkor már elérkezettnek látta az időt arra, hogy közvetett módon megadja a kegyelemdöfést a már hónapok óta haláltusáját vívó csehszlovák államnak. Hitler úgy vélte, az felel meg leginkább a német érdekeknek, ha szabad utat enged a szlovák függetlenségi törekvéseknek, illetve Pozsonnyal kikiálltatja a Szlovák Államot, ami természetesen egyúttal a Cseh-Szlovák Köztársaság megszűnését is fogja jelenteni. A szlovák politikusok egy része meg is tette az előkészületeket, a prágai központi kormány azonban tett még egy utolsó kétségbeesett kísérletet, amellyel azonban csak meggyorsította az események folyását.
František Chvalkovský külügyminiszter például a március 1-jei közös minisztertanácsi értekezleten világosan a szlovák autonóm kormány minisztereinek tudomására hozta: "(...) a cseh nemzet nem fogja meggátolni önöket a független Szlovákia kikiáltásában" (Český národ nebude vám bránit ve vyhlášení nezávislého Slovenska).
Az 1939 februárja és márciusának eleje különös időszak volt Prágában, amikor a kormánypolitikusok egy része már nyíltan azon dolgozott, hogy a német hadsereg minél hamarabb elfoglalja a megmaradt Cseh- és Morvaország területeit. Ladislav Karel Feierabend, a Beran-kormány földművelésügyi minisztere, visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a kabinet néhány tagja – köztük Feierabend, Eliaš, Masařík, Havelka, Klumpar és Šádek – február elején titkos találkozót tartott egy erdei kirándulás ürügyén. Ezen a találkozón a köztársaság jövőjéről és annak túlélési lehetőségeiről folytattak eszmecserét.
A találkozón Alois Eliaš tábornok, a közlekedésügyi miniszter, felvetette, hogy a köztársasági elnöknek ideje lenne leváltania Tiso autonóm kormányát. E lépés, bár valószínűleg a németek beavatkozását vonta volna maga után, ami Cseh-Szlovákia végének kezdetét jelentette volna, Eliáš szerint mindenképpen előnyösebb alternatíva volt, mint passzívan várni az állam elkerülhetetlen szétesésére. Ha a helyzet úgy alakul, ahogyan ő elképzelte, a világ közvéleménye előtt azt lehetne hangoztatni, hogy Hitler "kényszerítette" a szlovákokat a függetlenség kinyilvánítására, ezzel pedig a köztársaságot a hatalmi önkény áldozataként lehetne bemutatni. Ráadásul hangsúlyozni lehetne, hogy Németország megszegte a Münchenben tett ígéreteit, így a csehek is áldozatokká válnának a történelmi narratívában. A kérdést mérlegelő cseh politikai körök, ahogy Feierabend visszaemlékezéseiből kiderül, úgy vélték, hogy ennek a döntésnek kulcsfontosságú szerepe lesz a jövő alakulásában.
Prágának tehát sürgősen cselekednie kell. Ezzel összhangban Emil Hácha köztársasági elnök még aznap felmentette tisztségéből a négy főből álló szlovák autonóm kormányt, élén Jozef Tisóval. Másnap, március 10-én a kora reggeli órákban Szlovákiában kihirdették a rendkívüli állapotot. Az erre a feladatra felkészített karhatalmi egységek elkezdték a szlovák politikai vezetők és közéleti személyiségek letartóztatását, akiket sürgősen Morvaországba internáltak. Máskülönben az egész akció értelmi szerzője Alois Eliáš tábornok, közlekedési miniszter, gyakorlati kivitelezője pedig Bedřich Homola tábornok, a besztercebányai VII. hadtest parancsnoka volt.
Szlovákiában azonban lehetetlennek bizonyult a helyzet stabilizálása. Emil Hácha köztársasági elnök március 11-én az esti órákban tett még egy kétségbeesett kísérletet. A szlovák autonóm kormány elnökévé kinevezte Karol Sidort, az aránylag közkedvelt radikális szlovák politikust, aki egyúttal a Hlinka Gárda országos parancsnoka is volt. A politikai erőviszonyokat reálisan értékelő Sidor visszautasította a felkérést.
A német vezetés számolt vele, hogy Tisóval két-három napon belül kimondatják Szlovákia államjogi függetlenségét, Cseh- és Morvaországot pedig birtokba veszi a német haderő. Ez a csehszlovák állam végét fogja jelenteni.
Berlinben egy sorsfordító döntés született, amely Szlovákia függetlenségének kinyilvánítását a köztársasági elnök által leváltott Tisóra bízta. A Hácha által eltávolított szlovák politikust március 13-án Berlinbe hívták, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesült. Ezt követően azonban azonnal intenzív nyomásgyakorlás alá került. Először Ribbentrop külügyminiszter, majd maga Hitler kancellár ült tárgyalóasztalhoz vele, mint a függetlenség kikiáltására kiszemelt személyiséggel. Hitler rámutatott, hogy szerinte elérkezett a történelmi pillanat, amelyre Szlovákia régóta vár. A nyomás fokozása érdekében a magyar fenyegetés is szóba került: "Ha nem lépnek, Magyarország bekebelezi önöket" - figyelmeztette vendégét a német vezető.
Beszámolója alapján olyan határozat született, hogy a tartománygyűlés közfelkiáltással mondja ki az elszakadást a csehektől, illetve deklarálja a független Szlovák Állam megalakulását.
Tiso a tartománygyűlés plénuma előtt ismételten bemutatta Hitler véleményét a szlovák függetlenség kikiáltásának ügyében. A kancellár többször is figyelmeztette, hogy sürgős és gyors döntésre van szükség - a német kifejezés szerint "blitzschnell". Különösen hangsúlyozta, hogy Szlovákiát csak a hatalmas és baráti Németország képes megvédeni a magyar "agressziótól", nem pedig a széteső Cseh-Szlovákia.
Ilyen előkészületek után került sor a közfelkiáltással történő szavazásra, amely oly módon realizálódott, hogy a képviselők felállással nyilvánították ki akaratukat, és szavaztak a szlovák függetlenségre. Ezt követően kimondták: a szlovák autonóm tartománygyűlés átalakul a Szlovák Állam törvényhozó testületévé, majd jóváhagyták a függetlenné nyilvánított Szlovákia új kormányát, élén Jozef Tiso miniszterelnökkel.
Március 14-e, mint történelmi mérföldkő, minden felmerülő kétséget háttérbe szorított. Hitler biztató szavai Tiso számára az azt megelőző napon minden kétkedőt meggyőztek arról, hogy Szlovákia állami léte és határainak sérthetetlensége az Európa vezető nagyhatalmának, Németországnak a támogatásán múlik.
