Orbán Viktor a politikai kihívások tengerében?
Török Gábor politológus egy érdekes gondolatot vetett fel, mintegy kavicsot dobva a viharos politikai tengerbe. Az elemző arra kérdezett rá – idézem – "elérkezett-e az idő arra, hogy feltegyük a kérdést: Orbán Viktornak át kell-e adnia a miniszterelnök-jelöltséget?" Az állóvíz hiányában, aminek nyilvánvalóan nyomós oka van, a kavics nem képes hullámokat kavarni, de mégis...
Török kijelentése jelentős hullámokat kavart, valószínűleg azért, mert messzebb merészkedett, mint eddig bárki a realisták és hiteles elemzők táborában. Én személy szerint nem osztom a véleményét, legalábbis nem abban a tekintetben, hogy itt lenne az ideje a felvetésének. Számos ok miatt állítom ezt. Először is, a választásokig (2026 áprilisi) még hosszú az út. Másodszor, egyáltalán nem biztos, hogy a köztársasági elnök (hasonlóan egy szatyorhoz, ami csak úgy lebeg a levegőben) valóban kiírja a választásokat. Harmadszor, könnyen előfordulhat, hogy a Fidesz diszkvalifikálja a legnagyobb ellenfelet és annak vezetőjét. Végül, nem tudhatjuk, hogy a Tisza lendülete meddig tart, és hogy egyáltalán megmarad-e addigra.
Mégis, érdekes kérdés, hogy miért olyan nagy visszhangot váltott ki Török Gábor bejegyzése. Túl azon, hogy - ahogyan már említettem - messzebb merészkedett, mint bárki eddig. Azért vált jelentőssé, mert elérkezett az idő, hogy Orbán Viktor nimbuszát nyilvánosan és elemzői szinten is elkezdjék roncsolni. A gondolat azért talált célba, mert a tizenöt éve hatalmon lévő miniszterelnök olyan fázisba került, amikor már egyre hihetőbbé válik, hogy a bukás küszöbén áll. Számos hiteles közvélemény-kutató a Fideszt a vesztesek között említi, sőt, már olyan kutatás is napvilágot látott, amely szerint Magyar Péter alkalmasabb lenne a miniszterelnöki posztra. A kormánypárti intézetek viszont csendben maradtak, nem publikálnak eredményeket, noha tudjuk, hogy rendszeresen végeznek méréseket. A legmerészebb kijelentést Lázár János tette, aki azt mondta, hogy jelenleg a Fidesz és a Tisza esélyei egyenlőek a győzelemre.
A Fidesz máris bevetette régi-új fegyverét, maga Orbán Viktor; a Vezér szokatlanul élénk aktivitással vetette bele magát a kampányba, amelyet soha ilyen korán nem indítottak el. Olyan szerepet vállalt, amely távol áll tőle, hiszen Menczer Tamás mellé állt, kissé - vagy talán nem is annyira - "elmenczeresedve", ami önmagában is több mint kínos. Ha ebből a perspektívából nézzük, Török Gábor szavai már nem tűnnek túlzónak. Orbán ugyanis azzal, hogy először a Harcosok Klubja spoilerét felfedte, majd a náci ihletésű rendezvény főszónokává vált, valójában saját magán is egyet lökött - lefelé. Ezzel erősítette meg azt a gondolatot, hogy talán itt az ideje hátralépnie, és ezzel elmélyítette azt az érzést, hogy karrierje a végéhez közelít. Hasonló véleményt fogalmazott meg Tölgyesi Péter is, bár ő inkább óvatosabban, kiemelve, hogy a spirál lefelé vezet, és az onnan való visszakapaszkodás rendkívül nehéz.
Török Gábornak nem csupán abban rejlik a képessége, hogy jól észleli és elemzi a politikai helyzetet, mert azt hiszem, ez nem elég, hanem abban, hogy elősegíti Orbán miniszterelnök nimbuszának fokozatos leépülését. Az elmúlt másfél évtized során Orbán rendre képes volt navigálni a legbonyolultabb helyzetekben, és megfigyelhettük, hogy a szerencse sem volt ellensége. Ellenfelei pedig mindent megtettek azért, hogy ő a hatalomban maradhasson. Az utolsó egy, másfél év viszont fordulópontot jelentett: úgy tűnik, a szerencse elhagyta őt. A kegyelmi botrány és Magyar Péter váratlan feltűnése után úgy érezhette, hogy elvesztette az iránytűjét, hibák sorozatát követte el, és a korábban legendás kommunikációs készsége is visszafelé sült el. Egyre többen kezdtek gúnyolódni rajta, és nevetni az őt körülvevő helyzeten, ami igencsak megnehezíti a visszatérést. Az a képessége, hogy képes legyen egy lépést hátra lépni, már régóta hiányzik, talán éppen azért, mert nemcsak a saját rendszere - a Fidesz oligarcháiból álló birodalom - omlik össze nélküle. Ennek a láncnak az elején ő maga áll, még ha azt állítja is, hogy nem érdekli az üzleti élet.
Török Gábor tehát egy komoly pofont mért a miniszterelnöknek: bátran kihangsúlyozta, hogy a király nem visel ruhát. Ráadásul éppen akkor tette ezt, amikor már sokan észlelték a meztelenséget, de inkább elfordították a tekintetüket, minthogy szembenézzenek a valósággal.
