A NASCAR világában feszültség tört ki, amikor a rajongók dühét fejezték ki LaJoie iránt, aki kifejezte, hogy nem kíván "csupán 12 néző előtt ünnepelni" a Truck Series versenyein. A versenyző szavaiból úgy tűnik, hogy a nézőszám és a közönség élménye kulcs

Tavaly júliusban vált hivatalossá, hogy 2025 végéig élő szerződése ellenére a Spire Motorsports a következő szezontól már nem tart igényt Corey LaJoie szolgálataira.
A csapat döntését azzal magyarázta, hogy az észak-karolinai sportoló nem teljesítette a várakozásoknak megfelelő eredményeket.
LaJoie végül a szeptemberi bristoli versenyig a 7-es Chevy volánjánál ült, majd az idény hátralévő részét már a Rick Ware Racing csapatában töltötte.
A legutóbbi csapat végül elnyerte a lehetőséget, hogy segítséget nyújtson neki, és nemrégiben szerződést kötöttek egy részidős Cup-programra. Jelenleg konkrét részletekről még nem esett szó, így úgy tűnik, hogy csupán a Daytona 500-as versenyre való nevezése biztos. Azonban a legendás eseményen való részvételének esélyei nem biztosak, mivel az általa vezetett 01-es Ford nem rendelkezik charterrel. Ennek következtében kénytelen lesz megküzdeni az egykörös kvalifikáción és a duelen, hogy megszerezze az indulás jogát.
LaJoie az üresjárata során sem fog tétlenkedni idén, hiszen az Amazon Prime közvetítéseiben is lehetőséget kap szakértőként.
A friss bejelentések apropóján a FOX leült vele egy rövid beszélgetésre, aminek során szóba került, hogy számos kollégája inkább aratna győzelmeket a NASCAR másod-, vagy harmadosztályában, mintsem a Cupban körözzön a 20-25. helyekért. LaJoie azonban leszögezte, hogy ő kizárólag a királykategóriában akar versenyezni.
"Azok a srácok, akik azt mondják, hogy szívesebben nyernének évi egy-két Trucks-futamot, utána egész életükben ott is maradnak és sosem fognak vezetni vasárnaponként" -mondta LaJoie, akinek eddigi legjobb befutója a Cupban három negyedik pozíció, míg az Xfinityben egy hatodik, a Trucksban pedig egy tizedik hely számít az egyéni csúcsának.
"Ez az egész a vasárnapokról szól. Nem akarok az F3-ban versenyezni, én Forma-1-es pilóta akarok lenni. Fogalmam sincs, hogy miért alakult ki ez a médiafelfogás. Az egódat akarod fényezni azzal, hogy magasba emelsz egy trófeát pénteken, amikor tizenkét ember ül a lelátókon? Nem! Én a legjobbak ellen akarok harcolni, mert úgy érzem, hogy minden csapat, ahol megfordultam és amelyeket az alapoktól felépítettem, bármelyik vasárnap képes győzelemért, de legalább a top 10-ért küzdeni, legyen szó speedwayekről, vagy más pályákról. Ráadásul nem tudnám megmagyarázni a szponzoraimnak, hogy miért lépek vissza az alsóbb kategóriákba. Az ő befektetésük is csak a nagy versenyeken térül meg, nem egy pénteki vagy szombati futamon."
LaJoie megnyilvánulásai nem éppen aratták a várt népszerűséget a NASCAR rajongói körében. Sokakban felmerült a kérdés, hogy miért is érezheti magát jogosultnak arra, hogy így leértékelje az Xfinity és a Truck Series-t, mikor eddig nem mutatott fel olyan teljesítményt, amely erre feljogosítaná. Ráadásul többen is rámutattak arra, hogy az ilyen jellegű kijelentések csak tovább súlyosbítják a már amúgy is nehéz helyzetben lévő fiatal versenyzők sorsát, akik a kisebb kategóriákban próbálnak boldogulni, és akik már eleve szponzorációs gondokkal küzdenek.
Josh Reaume sem tudta elkerülni, hogy reagáljon a nyilatkozatára.
"A Cup Series valóban a motorsport csúcsa, és tisztelem, hogy ő ezen a szinten kíván részt venni a versenyeken" - osztotta meg gondolatait X-en a versenyző és Trucks-csapattulajdonos.