Miként alakul a győri buszközlekedés jövője?

A mai közgyűlésen izgalmas szakmai diskurzus bontakozott ki a közlekedési rendszerek fejlesztéséről, de a képviselők hamar átléptek a technikai részleteken, és a beszélgetés szinte azonnal a pályaudvarok és a pénztárak kérdéskörére terelődött.
A mai közgyűlésen Tóth Péter kabinetvezető hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedés fejlesztése kiemelkedő jelentőséggel bír. Kiemelte, hogy a projekt sikeres megvalósításához egy tapasztalt és szakértő külső partnert vontak be. Rendszeresen elemzik a lakosság által benyújtott észrevételeket, mivel az infrastruktúra elavult, a Volánnal való együttműködés pedig sokszor nehézkes. A korábbi fejlesztések már nem felelnek meg a mai elvárásoknak, és elavultságuk miatt nem képesek a szükséges szolgáltatások biztosítására.
Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) képviselő szerint ő, és Dézsi Csaba András (FIDESZ-KDNP) is sokat tett a Volán (most már MÁV) fejlesztéséért, és nem igaz, hogy nem voltak koncepciózus terveik, de ehhez hozzányúlni óriási feladat. Fodor Roland (Civilek Győrért) súlytalan hozzászólásában elmondta, hogy ő ezt a témát már nagyon régóta szeretné megreformálni, és szerinte egy saját városi cég lenne a megoldás, bár a felszólalók közül többen is elmondták, hogy ezt eddig bárhol próbálták, mindenhol anyagi kudarcba fulladt.
Kósa Roland, a TSZV, LMP, Momentum és MSZP színeiben alpolgármester, hangsúlyozta, hogy a pályázatokra való nevezést jelentősen megnehezíti az a tény, hogy a telephely felett a Volán és a MÁV gyakorolja az irányítást. Ezen felül kiemelte, hogy a 2027-re tervezett Városrendezési Terv célja egy olyan versenyképes közösségi koncepció létrehozása, amely megfelel a modern városfejlesztési igényeknek. Ismételten hangsúlyozta, hogy a városvezetés tapasztalt külső szakértőt bízott meg az anyag kidolgozásával, biztosítva ezzel a szakmai színvonalat.
Boncsarovszky Péter (FIDESZ-KDNP) a fiatalok ingyenes utazásának lehetőségét kérte, és azt, hogy a városvezetés már a tervezés fázisában vonják be a többségi frakciót.
Dézsi Csaba András elmondta, hogy az ő regnálása alatt 51 új busz állt forgalomba, és, hogy mind ő, mind elődje rengeteget tett az ügy érdekében. Kérdés persze, hogy akkor miért van ilyen nehéz helyzetben a győri tömegközlekedés. Számonkérte, hogy Pintér Bence miért nem fizette ki a Volán 650 milliós per követelését, amit még bloggerként nagyszájúan megígért, és az átadáskor kapott 29 milliárdból futotta volna rá. Polgármester válaszában elmonda, hogy Dézsivel ellentétben ő busszal jár, ezért napi szinten szembesül a leromlott buszparkkal. És az sem igaz, hogy közel 30 milliárd forinttal vette át a kasszát, de ez a vita már október óta parttalan közöttük. Nagyobb baj az, hogy ha peren kívül egy alacsonyabb összegben meg tudnának állapodni a Volánnal, akkor sem tudnák kifizetni, mert a többségi frakció ezt a pénzt egyéb területre allokálná. Erről pedig már a költségvetési vitában kell a feleknek meggyőzniük egymást.