Mi, emberek, sokszor olyan őrült döntéseket hozunk, mintha saját sírunkat áshatnánk egy markolóval.
A természet folyamatosan visszahúzódik, és egyre inkább szigetszerű területekre szorul, miközben az emberiség gátlástalanul terjeszkedik, radikálisan átalakítva a környezetét. A nagyvárosokban ez a jelenség különösen szembetűnő, de azok, akik figyelmesen szemlélik a világot, felfedezhetnek olyan menedékhelyeket is, ahol az élővilág még megőrzi utolsó védvárát. A vizes élőhelyek világnapján, február 2-án egy ilyen különleges helyszínt szeretnénk bemutatni. Kriska György és Szendőfi Balázs filmje, a "Megsebzett táj - Észak-Pest természeti értékei, veszteségei", most először válik elérhetővé online.
"Mi emberek teljesen őrültek vagyunk, markolóval ássuk saját sírgödrünket és gépekkel járjuk haláltáncunkat" - hangzik el a filmben, ami archív felvételeken is bemutatja, hogy a terjeszkedő Budapest és az épülő M0-s, hogyan tarolta le az egykori értékes és változatos élőhelyeket, szántott be gyepeket, tüntetett el ligeterdőket. Amik megmaradtak, mint a Dunakeszi-láp, az erdőkertesi homokpuszta vagy az újpesti Homoktövis Természetvédelmi Terület sincs teljesen biztonságban, néha szinte úgy tűnik, jegyzik meg az alkotók, mintha a jövő nemzedékét természetkárosításra tanítanánk, és azokat területeket, amelyeket nem áldoztak fel gazdasági okokból, azt szórakozásból teszik tönkre.
Kriska Györgyék alaposan nyomon követték a megnyomorított Csömöri-patak sorsát, amelyet a betonvályúba kényszerítettek. Itt már az is élőhelyfejlesztésnek számít, ha valaki köveket szór a mederbe. Ezek a kövek, ahogy megtörik a szürke beton felszínét, azonnal új otthont biztosítanak számos apró élőlény számára.
Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a film nem csupán a pusztítás árnyékát vetíti elénk, hanem a sikeres élőhely-rehabilitáció és az előremutató környezeti nevelési programok fényét is megmutatja. A David Attenborough és Gerald Durrell által inspirált ismeretterjesztés során betekintést nyerünk a vízi gerinctelenek lenyűgöző és sokszínű univerzumaiba, amelyek gyakran rejtve maradnak a szemünk elől. Felfedezhetjük, hogy a bolharákok a világ legelfoglaltabb élőlényei, és megtudhatjuk, hogy a lápok közbiztonsága cseppet sem rózsás, hiszen lakói könyörtelenül felfalják egymást. Megfigyelhetjük a szitakötők izgalmas párkereső táncát, és közelről láthatjuk, ahogy egy imádkozó sáska más sáskákat fogyaszt el, de nem maradunk le a vízi skorpiók és búvárpókok zsákmányszerző kalandjairól sem, mintha egy akciódús film és egy varázslatos mese határvonalán egyensúlyoznánk.
A film középpontjában az emberi létezés abszurditása áll. Sokan hajlamosak vagyunk arra a téveszmére, hogy a természet kizárólag a városokon kívül érhető el, holott a városok határain belül is alig maradt érintetlen terület. A rejtett, elhanyagolt helyeken a pusztítás még drámaibb méreteket ölt. Éppen ezért kiemelkedő jelentőségűek azok a természeti szigetek, amelyek a települések szívében találhatók; ezek a kis zöld foltok talán éppen azért válnak fontosabbá számunkra, mert közel vannak, és így jobban tudjuk értékelni őket.
Kriska György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Természettudományi Karának Biológia Intézetének docense és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója a kutatásai mellett mindig nagy figyelmet szentelt a tudomány népszerűsítésének könnyed hangvételű filmjeiben. Korábban a Telexen is írtunk a vízi rovarok ökológiai csapdáit bemutató Poláros világ című filmjéről, de Kriskát a dunavirágzás kutatójaként is ismerhetjük, és ebben a témában is készített már filmet. Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes néhány nappal ezelőtt mutatta be a WWF-fel közösen készített Eltékozolt vizeink című kisfilmjét, de rendszeresen forgat a Ráckevei-Soroksári-Dunán, és nagy sikere volt a Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom című filmjének is, amelynek alapján tavaly a Tudományünnepen tartott egy előadást a duzzasztógátak káros hatásairól.
