A Metanoia egy mélyreható üzenetet hordoz: "Átalakulásra van szükséged az életedben". Ez a mondat arra ösztönöz, hogy nézz szembe a kihívásokkal és merj változtatni, hogy megtaláld a belső békédet és boldogságodat. Az élet folyamatos fejlődés, és a legfon
Rilke az a költői géniusz, akit Kosztolányi fedezett fel számomra. Olyan mélyen megérintett Kosztolányi Lángelmék című esszékötete, hogy szinte áttranszformálódtam a szavaitól, és Rilke világába merültem. Nem véletlen, hogy a költőnek szentelt fejezetében hangsúlyozza: nem szabad versben kifejezni azt, amit prózában is el lehet mondani. Ezt az izgalmas gondolatot is szeretném megosztani a versről szóló előadásomban, de valahogy mindig elfelejtem. Emlékszem, hogy Cákon történt mindez.
Cák egy mesébe illő kis zsákfalu hegyekkel és szőlőhegyekkel, pincesorral és szántókba futó hosszútelkekkel az osztrák határ közelében. És a Zeneudvarral, amit drága rokonom, Baberkoff Anikó álmodott, majd valósított meg, harminckét esztendeje már. Az ember, ahogy belép a módos parasztház nagy kapuján, menthetetlenül átlényegül. Hogy az udvar, a lankásan emelkedő birtokon végigfutó épület (benne a központi pajtaszínház) letaglózóan szép, a legkevesebb. A tökéletes ízléssel és arányérzékkel összeállított növénykompozíciók, a csobogó kerti tóban úszkáló aranyhalak, a virágzók és örökzöldek ritmikus váltakozása csak díszletei, foglalatai a lényegnek: a szellemiségnek, ami a helyet meghatározza. Az életszeretetnek. Mert lehet itt beszélni zenéről, művészetről, költészetről, de ezek mind csak eszközei a metanoiának, annak az átlényegülésnek (vagy a szó egyik eredeti jelentésében: megtérésnek), ami elkerülhetetlenül megtörténik az emberrel itt.
