Magyar Péter: Nem vágyunk arra, hogy mi legyünk az első közös orosz-amerikai gyarmat.

A Tisza Párt vezetője kifejezte véleményét a tegnapi, megosztó Trump-Zelenszkij találkozóról.
Gyulán indította el tavaszi országjáró körútját Magyar Péter, aki többek között reagált a tegnapi, botrányos Trump-Zelenszkij találkozóra is.
Mint tudvalévő, Washingtonban Donald Trump amerikai elnök és J. D. Vance alelnök nyilvánosan megpróbálták megalázni Volodimir Zelenszkijt, Ukrajna elnökét, aki már három éve harcol Vlagyimir Putyin hadserege ellen. A két politikus, az Orbán-kormány retorikáját idézve, arra tett kísérletet, hogy Ukrajnát terheljék a felelősséggel az orosz-ukrán konfliktus kapcsán. Magyar Péter a helyzetre reagálva a következőket mondta:
A történelem tanulságai rendkívül fontosak számunkra. Meg kell értenünk, hogy milyen következményekkel jár, ha a jövőnket másokkal való egyezkedésre alapozzuk, legyen szó oroszokról vagy osztrákokról. Tanulnunk kell abból, hogy Magyarország igazi szabadságát csak akkor érhetjük el, ha erősek és összetartóak vagyunk. Csak így válhatunk valóban szuverén és demokratikus nemzetté, amelynek hazaszerető vezetői vannak, akik nem engedik meg, hogy az országot kifosszák vagy eladják. A legutóbbi események fényében ez még sürgetőbbé vált. Üzenjük innen Gyuláról minden magyarnak, a világ minden táján, hogy nem akarunk az első közös orosz-amerikai gyarmattá válni. Az '48-as hősök és az '56-os szabadságharcosok nem ezért küzdöttek.
Úgy tűnik, hogy nem jött létre amerikai-ukrán megállapodás, mivel Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között komoly nézeteltérés alakult ki. Ennek következtében a tervezett közös sajtótájékoztatót is törölték.
A Tisza Párt elnökének megjegyzése, miszerint nem kívánunk „közös orosz-amerikai gyarmat” lenni, valószínűleg arra utal, hogy az Orbán-kormány, miközben a szuverenitás fontosságát hirdeti, Donald Trump és Vlagyimir Putyin irányába szinte sosem fogalmaz meg kritikát. Sőt, Trump iránti elismerésüket folyamatosan hangsúlyozzák, míg Putyin érdekeiért rendszeresen vetnek be vétófenyegetéseket az Európai Unió lépéseivel szemben. Ez a kettősség rávilágít a politikai stratégiájuk ellentmondásaira.
Orbán Viktor szerint ma Donald Trump bátran kiállt a béke mellettSzijjártó Péter: Donald Trump kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt Ungváry Krisztián Donald Trumpról: utoljára 1939-ben sikerült ilyen mélyre süllyedni