Hálás szívvel adózom a fák zöld óvóernyőjének, a madarak csicsergésének, és az életet adó friss levegőnek!

A Föld napja mellett egy másik fontos esemény is van, amely a természet iránti elköteleződést hirdeti: ez pedig a madarak és fák napja. Ennek a közel százéves hagyományt őrző ünnepnek a célja, hogy felhívja a figyelmet környezetünk védelmére. A Csorvási Gulyás Mihály Általános Iskolában is megemlékeztek erről a jeles napról, csatlakozva az „Énekelj az erdőben” programhoz, amely lehetőséget adott a diákoknak, hogy még közelebb kerüljenek a természethez és annak csodáihoz.
Keresztesné Piros Ildikó igazgató kiemelte, hogy fontos a természetet és a környezetet közel hozni a fiatalokhoz, éppen ezért közös éneklést szerveztek a csorvási ligetben.
- Tudjuk, hogy az éneklés örömet okoz és fejleszt, ezzel a rendezvénnyel a természet lágy ölén a környezetet az iskolába hozzuk. A tananyagunk, az oktatásunk és a mindennapjain része a természetközeliség, emellett versenyekre is készítjük a tanulókat. Nálunk még a matematika órán is előjön a természet védelme és szeretete - fogalmazott az igazgató.
Az "Énekelj az erdőben" programmal mondhatni köszönetet mondtak az iskolások a fáknak, a madaraknak, az erdőnek és az éltető levegőnek.