Újabb izgalmas Spartak-DAC derbi vár ránk Nagyszombat szívében!

Három héttel az alapszakaszban játszott 1:1 után szombaton (18.00) ismét Nagyszombatba látogat a DAC labdarúgócsapata, ezúttal már a Niké Liga felsőházi rájátszásának keretében.
A DAC a tavaszi szezon ötödik mérkőzésére készül, amely egyben a felsőházi rájátszás nyitányát is jelenti. A csapat két kötelező hazai győzelmet és két értékes, idegenbeli döntetlent tudhat maga mögött, így bizakodva várják a következő találkozót.
Bár a teljesítményük kedvező, a dunaszerdahelyi csapatnak továbbra is ébernek kell lennie, hiszen a zólyombrézóiak mindössze két, míg a kassaiak három ponttal követik őket a tabellán az 5. és 6. helyen. Ezzel szemben mai riválisuk, a nagyszombati Spartak jelentős, 12 pontos előnnyel bír a csallóköziekkel szemben, hiszen ők is remek formát mutattak a tavaszi idényben.
A nagyszombati csapat a múlt héten egy izgalmas összecsapáson aratott győzelmet a legnagyobb rivális, a Slovan otthonában, 1:0 arányban. A rangadó során a Spartak csupán 24 százalékban birtokolta a labdát, és hét játékosuk is sárga lapot kapott. Ennek ellenére hősies védekezéssel, valamint egy sokak által vitatottan hosszú, 11 perces hosszabbítást is sikeresen átvészelve, meg tudták szerezni a három pontot. Ezzel továbbra is a 2. helyen álló zsolnaiak nyomában loholnak.
A DAC és a Spartak eddig mindkét összecsapásuk során döntetlent játszottak az idei szezonban. Először szeptemberben találkoztak a MOL Arénában, majd három héttel ezelőtt Nagyszombatban ismételten megosztoztak a pontokon.
Branislav Fodrek irányítása alatt a DAC csapata fizikailag és taktikailag is sokkal meggyőzőbb arcát mutatja, mint Xisco Munoz őszi időszakában. A szlovák edző tavasszal visszatért a négyvédős felálláshoz, és a játékosok rotációját is csökkentette. Különösen impresszív Ammar Ramadan formába lendülése, aki ősszel gólképtelenséggel küzdött, de az utolsó négy mérkőzés során kétszer is betalált. A látott teljesítmények alapján Ramadan a DAC tavaszi szezonnézetű húzóembere lehet.
Fodreknek világos víziója van a középpályás posztot illetően, hiszen a tréner folyamatosan a Tuboly-Bajo-Herc trióra építi a stratégiáját. Emellett nem elhanyagolható tény, hogy Herc viseli a csapatkapitányi karszalagot is, ami még inkább megerősíti a hármas szerepét a csapatban.
"Tisztában vagyunk vele, hogy minőségi és egységes gárdájuk van, amely a stabil védekezésre és a gyors ellentámadásokra építi a taktikáját. Oda kell figyelnünk a saját térfelünkön való vagy a félpálya körüli, felesleges labdavesztésekre. Abból a szempontból is színvonalas meccs lehet a szombati, hogy a Spartak a múlt héten a Slovan otthonában győzedelmeskedett... Szerintem mi fogjuk diktálni az iramot, mivel labdatartásban jobbak vagyunk"
- nyilatkozta a DAC hivatalos weboldalának Herc, aki véleménye szerint a kerületi derbin alacsony gólszám várható.
Frelih és Popovics személyében szombaton a Niké Liga két legtöbb, kapott gól nélküli meccsén védő kapusa találkozik egymással. A hálóőrök szerepe ezúttal más szempontból is kiemelkedően fontos lesz, hiszen a "Niké Liga segít" akció keretében a hétvégi fordulóban minden egyes védésért 500 eurós támogatást kap egy polgári társulás, jelen esetben a mellrákban szenvedő nőket segítő OZ Amazonky.