A közigazgatás hatékonyságának értelmezése egy összetett feladat, amely számos tényezőt figyelembe vesz. Először is, a hatékonyság azt jelenti, hogy a közigazgatási szervek képesek a rendelkezésre álló erőforrásokat optimálisan felhasználni, hogy a lehető

A közigazgatási rendszerek az idő múlásával jelentős átalakulásokon mentek keresztül. E fejlődés nem csupán a történelmi eseményekből fakadó természetes változásokat jelenti, hanem a szervezetek folyamatos fejlesztésére és javítására irányuló szándékot is tükrözi. A Weber-féle tradicionális hierarchikus közigazgatás modellje ugyan a legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb működési formának tűnt, valójában azonban nehezen megvalósítható a kezdeti elvek és eljárások szigorú betartásával. Ekkor lépett színre az Új Közigazgatási Menedzsment (New Public Management), amelynek középpontjában a piaci mechanizmusok integrálása állt, nem pedig a bizonytalanságok csökkentése. Miközben az Új Közigazgatási Menedzsment modelljét még csak részben kezdték el alkalmazni, világossá vált, hogy a közszolgáltatások működésébe nem lehet átvitt értelemben beemelni a vállalati teljesítménymutatókat és motiváló rendszereket. Ezekben az évtizedekben az állam, különösen a második világháború és a jóléti államok megerősödése óta, egyre inkább teret nyert, ami a közszolgáltatások, kapacitások és feladatkörök drámai bővülését eredményezte. Az államapparátus nem volt képes kezelni ezt a rengeteg szolgáltatást és döntést, így kénytelen volt kiterjeszteni szuverenitását, decentralizálni működését, és hálózatos, együttműködésen alapuló döntéshozatali elemeket bevezetni a hatékony működés fenntartása érdekében. E fejlődés vezetett ahhoz, amit a közigazgatási szakirodalom New Public Governance néven ismer. Ebben az új megközelítésben az állam és a közigazgatás dominanciája csökken, és a közszolgáltatások előkészítését, döntéshozatalát, valamint végrehajtását az érintett szereplőkkel (stakeholders) közösen végzik, hangsúlyozva a kollektív együttműködés fontosságát.

Mindhárom közigazgatási rendszernek megvannak a maga erényei, ugyanakkor számos olyan elemet is tartalmaz, amelyek a gyakorlatban nehezen megvalósíthatók. Az alapvető közös vonásuk, hogy a közérdekű adminisztratív feladatok széles spektrumát szolgálják. Legfőbb céljuk a közigazgatás, valamint ezzel együtt az állam és a társadalmi rendszer hatékony működésének biztosítása. Egy másik lényeges hasonlóság a személyzeti állomány sajátos jellemzőihez kapcsolódik: egyrészt a munkavállalók védelme, másrészt a rendszerek közötti világos elhatárolás. A dolgozók jogait és kötelezettségeit egy szigorú, magas szakmai követelményekkel operáló rendszer szabályozza. Ez a rendszer nemcsak a munkahely megőrzésének biztonságát nyújtja, hanem magas elvárásokat is támaszt a felkészültségükkel és a munkavégzés precizitásával szemben, specializálva ezzel a munkafolyamatokat. A közigazgatási struktúra, melynek kiemelkedő példája a minisztérium, kétszintű felépítéssel rendelkezik. Egy piramishoz hasonlóan a felső szintet a változó politikai réteg alkotja, míg az alsó szinten egy állandó szakmai bázis helyezkedik el. A politikai struktúra személyzete számára a szakértelem másodlagos, mivel a pozíciók politikai jellegűek. Feladatuk a kormányprogramok végrehajtása, és a kormányváltások során a minisztérium éléről való távozás. Ezzel szemben az állandó szakmai struktúra célja, hogy a közigazgatáshoz szükséges apparátus választásoktól függetlenül működjön, biztosítva ezzel a közigazgatási rendszer folytonosságát. Ideális esetben a szakmai apparátus szakértőkből áll, akik nem politikai kinevezettek, hanem a kormányváltásoktól függetlenül garantálják az intézményrendszer stabilitását.

A rendszerek közötti fő eltérés egyik lényeges aspektusa a hatékonyság fogalmának értelmezése. Egyszerűsítve és a teljesség igénye nélkül, a tradicionális szervezetek a bizonytalanság minimálisra csökkentésére törekednek, míg az új közigazgatási megközelítések a piaci hatékonyság maximalizálására – gyorsaságra, költséghatékonyságra és termelékenységre – helyezik a hangsúlyt. Ezzel szemben a New Public Governance elve a döntéshozatal szubszidiaritásából származó eredményekre, a szolgáltatások minőségére és a folyamatok működőképességére összpontosít, mint a hatékonyság kulcselemeire. Így elengedhetetlen, hogy világosan megkülönböztessük a piaci és a közszolgáltatási szektor hatékonyságának értékelését. E megközelítés alapján a piac kockázatorientált, míg a közigazgatás elsősorban a bizonyosságra összpontosít. Az ideálisan "hatékony" rendszer olyan elemeket kombinál, amelyek a piaci logikát és a közszolgálati megközelítést egyaránt magukban foglalják. Ez a kombináció hozzájárulhat a pazarlás csökkentéséhez, a döntések kiszámíthatóságához, a döntési folyamatok magas minőségéhez, valamint a személyzeti állomány szakértelmének fejlesztéséhez.

Ebből világosan kiderül, hogy a közigazgatási rendszer hatékonyságának megítélése nem egyszerű feladat. Különösen azért, mert a piaci hatékonyság mérőszámai nem alkalmasak ennek a területnek az értékelésére. Amennyiben a közszféra hatékonyságát kívánjuk vizsgálni, elengedhetetlen, hogy közigazgatási megközelítést alkalmazzunk, és figyelembe vegyük az adott terület közigazgatási hagyományait is.

A kontinentális Európa közigazgatási hagyományai mellett figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöki adminisztrációja, élén Elon Musk-kal és Donald Trump-pal, miként viszonyul a köz- és államigazgatási rendszerhez. A mai amerikai szövetségi közigazgatás irányítása nemcsak hogy kiszámíthatatlan, hanem szakmai szempontból is megkérdőjelezhető, és távol áll a kontinuitástól, valamint a weberi ideáloktól. Érvelésem szerint a legfőbb problémák közé tartozik a kiszámíthatóság hiánya, amely Musk libertárius megközelítésének következménye, továbbá a hatékonyság értékelésének módja és az ezt érintő lehetséges megoldások.

Az amerikai közigazgatás jövőjét leginkább Trump techmilliárdos barátai, mint Elon Musk, Jeff Bezos és Peter Thiel, fenyegetik. Ezen nem-állami szereplők már nem csupán lobbitevékenységükkel próbálják befolyásolni a kormányt, hanem belülről, a döntéshozatal szintjén is aktívan részt vesznek. Amennyiben a közszolgálati értékek helyét a profitmaximalizálás elve veszi át, és az Új Közigazgatási Menedzsment tanulságaira támaszkodva az állami működés vállalati logikára épül, úgy a döntések és eljárások kiszámíthatósága erősen megkérdőjelezhetővé válik. Ennek következményeként a szociális intézményrendszer fenntartása is komoly kihívások elé néz.

Elon Musk közszférára gyakorolt hatásának teljes körű értékeléséhez még szükség van időre, de már most is megfigyelhetőek azok az intézkedések, amelyek a hagyományos rendszer átalakítását célozzák. Curtis Yarvin, az amerikai libertárius gondolkodó, 2022-ben bemutatta vízióját egy olyan Amerikáról, ahol az ügyvezető igazgatók irányítják az országot. E koncepció keretében a közszolgáltatások leépítése, az államok, önkormányzatok és szövetségi szint központosítása, valamint az államigazgatás ideológiai és lojalitási alapon történő feltöltése szerepel. J.D. Vance alelnök pedig egyetértett ezzel, kijelentve, hogy „minden középszintű bürokratát és közszolgát eltávolítana, hogy saját embereivel pótolja őket.” Elon Musk ehhez a DOGE (Department of Government Efficiency) néven ismert intézményt is létrehozta, amelynek célja a közigazgatási szabályok nyilvántartása és azok mennyiségének feltérképezése. Ezzel arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy sok szabály talán felesleges, miközben áttekintést nyújt a közalkalmazottakra fordított állami forrásokról és az intézmények költéseiről.

Ez a koncepció látszólag a közigazgatás hatékonyságának növelésére irányul, azonban egy súlyos félreértésből ered: abból a téves feltételezésből, hogy a szabályok mennyisége és a közszolgáltatások fenntartásának költségei önállóan diszfunkcionális rendszerre utalnak. A közigazgatás nem csupán egy vállalati struktúra, amelynek elsődleges célja a költségek minimalizálása – az állam működésének legfontosabb szempontja a stabilitás és a kiszámíthatóság. Amennyiben a közigazgatást piaci alapelvek szerint próbáljuk működtetni, nemcsak hogy nem érjük el a kívánt hatékonyságot, hanem éppen azokat az alapvető funkciókat is háttérbe szorítjuk, amelyek miatt a közigazgatás egyáltalán létezik.

A DOGE és az ehhez hasonló intézkedések tökéletes példái annak, amikor az adminisztrációt leegyszerűsített mutatók mentén próbálják értékelni. A szabályozások mennyisége, darabszáma önmagában nem mond semmit annak hasznosságáról. Az állami működés komplexitásából, hálózatos kiterjedéséből fakadóan minden eltörölt szabály egy adott közpolitikai célt vagy társadalmi biztosítékot is eltöröl, s egy másik politikai célt szolgál. A közszolgálati apparátus költségeinek puszta számszerűsítése pedig nem veszi figyelembe, hogy az állami működés fenntartása - különösen olyan méretű hatalom esetében, mint az Egyesült Államok - nem csupán egy pénzügyi mérleg kérdése, hanem társadalmi-gazdasági stabilitási tényező és a szociális háló egyik biztosítéka.

Ez a tendencia még inkább aggasztóvá válik, hiszen a közigazgatás szakmai, tudásalapú struktúrájának helyét egyre inkább a politikai lojalitás elve foglalja el. A közigazgatás hatékonysága nem attól függ, hogy hány alkalmazottat bocsátanak el, vagy hány szabályt törölnek el, hanem attól, hogy a döntések mennyire átgondoltak és kiszámíthatóak. Az, hogy a közigazgatási szervrendszert ideológiai kritériumok alapján töltik fel, nem reformként kellene felfogni, hanem a közszolgálati ethosz lerombolásaként – a közigazgatási eljárásjog (Administrative Procedure Act, 1946) figyelmen kívül hagyásáról nem is beszélve. Ha az államigazgatás politikai lojalitásra épül, megszűnik a lehetőség arra, hogy a rendszer stabilan működjön és fenntartsa saját magát.

A közigazgatási reform kérdése tehát nem pusztán önálló probléma - sőt, a rendszer időszakos modernizációja elengedhetetlen. Fontos azonban, hogy a reformok irányvonala ne a politikai kinevezettek számának növelésére, a közszolgálati apparátus ideológiai befolyásolására és az állami működés szűkítésére összpontosítson. A valódi cél inkább egy fenntartható, szakmai alapokon nyugvó, költséghatékony rendszer létrehozása kell, hogy legyen, amely garantálja a jogbiztonságot és az átláthatóságot. Az amerikai közigazgatás jelenlegi átalakítása nem előrelépést jelent, hanem egy rövid távú politikai érdekek által vezérelt próbálkozás - mely bár valóban jelentős megtakarításokat hozhat, hosszú távon mégis az állam hatékony működésének megakadályozásához vezethet. Ezen kívül a lojalitásra építő kényszer gátolja a fejlődést, és kedvezőtlen irányba tereli a személyi állomány kiválasztását.

A közigazgatási reform egy lehetséges alternatívája a neoweberiánus állammodell, amely nem a közszolgálati ethosz leépítésében, hanem annak korszerűsítésében látja a hatékonyság növelésének kulcsát. Ahelyett, hogy a közigazgatás piaci logikára épülő privatizációját vagy radikális deregulációját erőltetné, a neoweberiánus állam a közintézmények szakmai és strukturális megerősítésére törekszik, miközben az állampolgárok elvárásait és a modern technológiai lehetőségeket is figyelembe veszi. Ezzel pedig meglehetősen növeli a társadalmi bizalmat. E koncepció elismeri, hogy a weberiánus bürokrácia túlzott rigiditása akadályozza a hatékony működést, azonban nem a radikális rombolást szorgalmazza, hanem a professzionalizmus, a szakpolitikai kapacitás és az állampolgári részvétel egyensúlyát teremti meg. Ehhez a New Public Governance elveit is integrálja, amely szerint a közszféra nem zárt, hierarchikus gépezet, hanem egy sokszereplős, hálózatos rendszer, amelyben az állam nem levetkőzi, hanem újradefiniálja szabályozó szerepét. Ahelyett, hogy egy kaotikus piaci vagy anarchikus szemlélet uralkodna el, a neoweberiánus megközelítés az államot egy stratégiai irányítóként képzeli el, amely fenntartja az adminisztratív stabilitást, de közben teret ad az innovációnak és a decentralizált döntéshozatalnak. Így pedig nem politikai zsákmányként vagy vállalati profittermelő eszközként működik. Ezzel nemcsak a kiszámíthatóságot és a közérdeket biztosítja, hanem a közigazgatást ténylegesen a társadalom szolgálatába állítja.