Három éve kezdődött az ukrajnai konfliktus, amely azóta is mély hatással van a régióra és a világra.


Oroszország átfogó inváziója 2022. február 24-én hajnalban vette kezdetét, amikor Vlagyimir Putyin elnök a televízió képernyőjén bejelentette a "különleges katonai műveletet", melynek célja az Ukrajna keleti részén található szakadárok védelme volt. Ezen a napon Oroszország intenzív offenzívát indított Ukrajna ellen, amelynek során rakétatámadások célozták meg az ukrán katonai infrastruktúrát, ezt követően pedig egy átfogó szárazföldi támadás következett.

Az ukrajnai háború kitörése óta közel 11,2 millió ukrán állampolgár lépte át Románia határát a belépőoldalon - közölte hétfőn a határrendészet. A konkrét számadatok szerint a háború kitörését két héttel megelőző 2022. február 10-e és 2025. február 23-a között 11.191.703 ukrán állampolgár érkezett Romániába. A közlemény szerint az elmúlt 24 órában mintegy 69.800 személy jelentkezett ellenőrzésre 14.800 járművel Románia Szerbiával, a Moldovai Köztársasággal és Ukrajnával közös szárazföldi határátkelőinél, valamint a repülőterekre és tengeri kikötőkbe a schengeni övezeten kívüli országokból érkező járatokon. Mint ismert, a Magyarországgal és Bulgáriával közös határátkelőknél január 1-től megszűnt az ellenőrzés, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre számítani lehet. A tájékoztatás szerint az eDAC alkalmazással az elmúlt nap több mint 10.400 személyt ellenőriztek. Az elmúlt 24 órában 100 törvényszegést állapítottak meg a határrendészek, ebből 25 bűncselekmény, 75 szabálysértés volt. Pénteken 16 külföldi állampolgárt nem engedtek be az országba, mert nem tettek eleget a belépési feltételeknek, 20 román állampolgárt pedig a törvényi előírásokra hivatkozva, különböző okokból nem engedtek ki az országból.

Románia határozottan megerősíti elkötelezettségét Ukrajna szabadsága, szuverenitása és függetlensége iránt – jelentette ki Ilie Bolojan hétfőn az X platformon, az orosz invázió harmadik évfordulója alkalmából. Az ügyvivő államfő hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen, hogy támogassuk Ukrajna erejének megőrzését, amíg igazságos és tartós békét nem sikerül elérniük. Bolojan online részvételével zajlott le az Ukrajnában tartott védelmi és biztonsági stratégiai csúcstalálkozó.

Ukrajnának és az Európai Uniónak elengedhetetlen, hogy aktívan részt vegyenek a béketárgyalások folyamatában, amerikai partnereik és egyéb szövetségeseik mellett - emelte ki Ilie Bolojan hétfőn, aki videókapcsolaton keresztül csatlakozott ahhoz a csúcstalálkozóhoz, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szervezett Kijevben az orosz invázió három éves évfordulója alkalmából.

A Krím-félsziget 2014-es orosz annektálására utalva az ügyvivő államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna immár tizenegyedik éve áll helyt a szabadságáért, függetlenségéért és területi integritásáért folytatott harcában.

Bolojan szerint Ukrajna biztonsága Európa számára is alapvető fontosságú. "(...) Továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát, nemcsak most, hanem a béke- és az újjáépítési folyamat következő szakaszaiban is. Ez egy bonyolult út lesz, de Románia a kezdetektől fogva Ukrajna mellett állt, támogattuk és támogatni fogjuk a jövőben is" - szögezte le.

Az ügyvivő államfő hangsúlyozta, mindenkinek érdeke támogatni az Egyesült Államoknak azt a törekvését, hogy véget vessenek a háborúnak, amelyik "túl régóta tart és túl sok életet pusztított el", de Ukrajnának és az Európai Uniónak részt kell vennie a béketárgyalásokon. Kijelentette: Románia készen áll a partnereivel összehangoltan segíteni az igazságos és tartós békéhez vezető út megtalálásában.

"Nyilvánvalón növelnünk kell a védelmi beruházásainkat, hogy megerősítsük a biztonságunkat (...). Ukrajnának továbbra is elengedhetetlenül szüksége van a barátai szolidaritására, és mindannyiunk támogatása számít most, amikor a béke sorsa forog kockán" - mondta az ügyvivő elnök. (Agerpres-hírösszefoglaló)

Related posts