A háború és a béke örök dilemmája az emberi történelem folyamán. Míg a háború a konfliktusok és szenvedések szimbóluma, a béke a harmónia és az együttélés ideálja. Kérdés, hogy milyen áron érhetjük el a békét, és vajon a háború elkerülhetetlen része-e az

Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, mely hatalmas áldozatokkal és pusztítással járt. A háború kezdetét könnyű megélni, de a befejezése sokkal bonyolultabb feladat. Felmerül a kérdés: Háború vagy béke? Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy nincs olyan konfliktus, amely ne érne valamikor véget. Az orosz-amerikai béketárgyalások és a különböző egyeztetések a háború lezárásának lehetőségét sejtetik, utalva egy lehetséges békemegállapodásra. A béke reménye mellett azonban ott van a felelősség is: egy rosszul megkötött békeszerződés újabb feszültségekhez, sőt, akár újabb háborúkhoz is vezethet.

A háború és béke fogalmainak összekapcsolása az emberi kultúra történetében rendkívül izgalmas és sokrétű téma. Két figyelemre méltó példával illusztrálhatjuk ezt a komplex viszonyt. Az európai kultúra alapjait képező görög és római mitológiában Árész, a háború istene, és római megfelelője, Mars, kiemelkedő szerepet játszanak. Ők Zeusz és Héra gyermekeként a mitológiai panteon csúcsán helyezkednek el, szimbolizálva a harc és erőszak hatalmát. Ezzel szemben Eiréné, a béke istennője, sokkal kevesebb figyelmet kap, pedig szerepe legalább olyan fontos. A második példa Lev Tolsztoj híres regénye, a "Háború és béke", amelyet a világirodalom egyik legnagyobb mesterművének tartanak. Ez az orosz epikus alkotás nem csupán a 19. századi Oroszország történetét tárja fel, hanem univerzális kérdéseket is boncolgat az emberi létezésről. A kritikusok szavaival élve: "Teljes képet ad arról, hogy az emberek hol keresik boldogságukat, nagyságukat, örömüket és megalázottságukat." A mű különlegessége, hogy egyszerre mutatja be a háború brutalitását és a béke vágyát, amit a karakterek sorsain keresztül érzékelhetünk. E két példa jól illusztrálja, hogy a háború és béke fogalmai nemcsak ellentétek, hanem az emberi tapasztalat szerves részei is.

Ukrajna, Oroszország, Európa, világ - fokozatosan tágul a kör. Megjegyzem, minden hetedik európai polgár orosz. Történelmük során Európa országainak igencsak meg kellett birkózniuk az orosz sassal, avagy a szovjet kalapáccsal. Magyar ember számára nem tartozik a történelmi katarzisok közé sem a '48-49-es forradalom cári leverése, sem a doni katasztrófa vagy a szovjet munkatáborok kegyetlen viszonyai. Utóbbira, az áldozatokra való tekintettel, éppen egy nappal a "harmadik évfordulót" követően, február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.

A háború sötét árnyéka alatt számtalan áldozat szenved. Sok élet veszett oda, sokan eltűntek, mások megsebesültek, és sokan kénytelenek voltak otthonaikat hátrahagyni. A lelkek mélyén sebek nyílnak, gyászolók és árvák sokasága marad hátra, akiket a veszteség súlya nyomaszt. A kényszerből besorozott fiatalok nem a hősiesség dicsőségére vágyakoznak, csupán arra törekednek, hogy túlélik a mindennapi borzalmakat. Timaiosz, az ókori görög történetíró szavai, akik több mint kétezer éve elhangzottak, ma is érvényesek: "A békében a fiak temetik el atyjukat. A háborúban az atyák temetik el a fiaikat." Ez a megállapítás rávilágít arra a fájdalmas valóságra, hogy a háború generációkat sodor el egymástól, és az élet körforgását megfordítja.

Az atyák sokat, de az anyák még többet temettek Ukrajnában. Ők nem csupán fiaikat, hanem sokszor a férjüket is búcsúztatják. Csak három évtizeddel ezelőtt a Balkánon is hasonló tragédiák zajlottak, és ez csupán a legközelebbi borzalmakra utal. A világ számos pontján, párhuzamosan, kisebb-nagyobb háborúk és fegyveres konfliktusok zajlanak. A második világháborút követő viszonylagos nyugalom után a kilencvenes években ismét háború dúlt a szomszédságunkban, amely Jugoszlávia széteséséhez vezetett. A szerb-horvát konfliktus sok szempontból párhuzamba állítható az orosz-ukrán testvérháborúval, és mindkét esetben a magyar közösségeket is érintette a besorozás kérdése.

A szerb-horvát háború legkegyetlenebb színhelye Vukovár, amelyről sokat hallhattunk az évek során. Nemrégiben egy különös élményben volt részem, amikor ellátogattam erre a városra. Az orosz-ukrán konfliktus kitörése előtt Vukovárt a második világháborút követően Európa egyik legvéresebb helyszíneként emlegették. A Duna mentén fekvő település, a határfolyó közelsége miatt, hatalmas emberáldozatokkal büszkélkedhetett, ami a múlt tragédiáját még fájdalmasabbá teszi. A város szélén található tömegsírok emlékhelye megrázó látványt nyújt: sok száz név, arckép, pislákoló gyertyák és néhány megmaradt tárgyi emlék idézi fel az eltűntek emlékét. De az új temetőben tett látogatásom még inkább megérintett: a névtelen keresztek mellett sétálva, a sírok soraiban állva, az ember szívét elborítja a fájdalom. Egy-egy imát mormolva az örökmécsesnél, az emberi sorsok tragédiája úgy hat ránk, mint egy hideg szélfúvás, amely a lélek legmélyéig hatol. Nincs olyan ember, aki ne érezné bőrében a fájdalmat, és ne sírná el magát a múlt súlyos öröksége láttán. (Képzeljünk el egy béketárgyalást vagy uniós megbeszélést ezen a helyszínen – talán az érzelmek sokkal hatékonyabbá tennék a folyamatokat.)

Végül, de nem utolsósorban, miközben az orosz-amerikai béketárgyalások elkezdődtek, Európa, amely kirekesztettnek érzi magát, egy igazságos és tartós béke megteremtésére törekszik. E cél jegyében fogadta a francia miniszterelnök a román kollégáját is, míg Magyarországot sajnálatos módon figyelmen kívül hagyták. Hiteltelenség bárkitől azt állítani, hogy fontos kérdésekről beszél, miközben maga nem képes cselekedni az általuk hangoztatott elvek alapján. Az "igazságos és tartós béke" fogalma pedig számunkra, magyarok számára, sajátos és mélyen gyökerező értelmezéssel bír.

Százöt évvel ezelőtt a francia, román és más államférfiak olyan békét kötöttek, amely a legyőzötteket figyelmen kívül hagyva született, és amely végső soron a második világháború szörnyűségeihez vezetett. Ezt a "tartós és igazságos békét", amely valójában egy rendkívül igazságtalan és elviselhetetlen békediktátum volt, a mesterkélt szegecseitől megszabadult, darabjaira hulló egykori Jugoszlávia szenvedte meg, és ma már egy újabb, mesterségesen létrehozott állam ártatlan polgárai viselik a következményeit. Ki mondhatja, hogy felelőtlen az, aki ilyen béke elérésére törekszik? Nem lenne célszerűbb inkább az okokat alaposabban feltárni, mint csupán a következményekkel foglalkozni? Melyik államférfi - francia, orosz, amerikai vagy más - állíthatja magáról, hogy igaza van ebben a bonyolult helyzetben?

Százöt évvel ezelőtt, a világ egy egészen más hely volt. Az emberek másképp éltek, más kihívásokkal néztek szembe, és más álmokat kergettek. A technológia gyerekcipőben járt, a kommunikáció lassú volt, és a mindennapi élet ritmusát a természet határozta meg. Ugyanakkor a művészetek és a kultúra virágzott, a közösségek szorosabbak voltak, és az emberek talán inkább összetartottak egymás mellett. Mostanában a világ gyorsan változik. Az információk azonnal elérhetőek, a technológia csodái körülvesznek minket, de a kapcsolatok sokszor felszínesebbé váltak. A globális kihívások, mint a klímaváltozás és a társadalmi egyenlőtlenség, mindannyiunkat érintenek. Az emberek keresik a közösséget, a valódi kapcsolatokat, és igyekeznek megtalálni a helyüket ebben a zűrzavaros, de izgalmas világban. Tehát, lehet, hogy a múlt és a jelen között feszülő ellentét nem is annyira éles, mint gondolnánk. Mindkét időszakban vannak értékek és tanulságok, amelyek segíthetnek bennünket a jövő felé vezető úton. Az emberi tapasztalatok, a vágyak és az álmaink időtlenek, függetlenül attól, hogy éppen hol és mikor élünk.

A feltett kérdésekre az idő fokozatosan választ ad. De keresztyén ember számára legfőképpen a Biblia: "Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak. Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa." A békesség Istene legyen velünk!