Az ország egyik legelbűvölőbb tengerpartján hatalmas homokkrokodilt alkottak meg, amely lenyűgözi a látogatókat. Ez a különleges homokszobor igazi művészi alkotás, amely nemcsak a strand szépségét emeli ki, hanem szórakozást is nyújt a családoknak és a gy

Óriási népszerűségnek örvendett a közösségi médiában Alexis Ohanian, a Reddit társalapítójának legutóbbi X-bejegyzése, amely körülbelül 30 millió megtekintést ért el. A posztban Ohanian megosztott egy gyerekkori fényképet, amelyen édesanyjával látható, egy különleges és meghitt pillanatban, amikor az édesanya szeretetteljes öleléssel zárja magába gyermekét. Érdekesség, hogy a posztban Ohanian hangsúlyozza: abban az időben a családban nem volt kamera, így ennek a szívhez szóló jelenetnek a megörökítésére nem is volt lehetőségük. A videó, amely a fénykép mellett szerepel, egy új mesterséges intelligencia modell segítségével készült, és hihetetlen élethűséggel idézi fel azt a pillanatot.

A mozgóképet a Midjourney június közepén bemutatott innovatív eszköze hozta létre. Ezzel a modellel a felhasználók bármilyen feltöltött képből képesek rövid videoklipet generálni. Ennek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy soha meg nem valósult pillanatokat elevenítsenek meg, mindössze egy statikus kép alapján.

Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.

Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.

Az emberi emlékezet képes arra, hogy önmagát is átverje – mindezt technológiai eszközök nélkül. Ebből származik az a mondás, miszerint az idő megszépíti az emlékeket. Valójában azonban nem az idő múlása teszi ezt, hanem mi magunk, ahogy a gyászfeldolgozás során átkontextualizáljuk a múltat. Elizabeth Loftus, a memóriakutatás elismert szakértője, saját tapasztalatait felhasználva világít rá erre a jelenségre: „A nagyapám állandóan veszekedett a nagyanyámmal, de miután eltávozott, a család szemében hirtelen a világ legcsodálatosabb emberévé vált.”

A szakértő kiemelte, hogy már az mesterséges intelligencia megjelenése előtt is rendelkezésünkre álltak olyan technológiai eszközök, amelyek lehetővé tették az emlékek átalakítását. Gondoljunk csak azokra a photoshoppolt képekre vagy manipulált videókra, amelyek elhunyt személyekről készültek: ezek is hasonló hatást értek el. Azonban a mesterséges intelligencia új dimenziókat nyit meg ezen a területen, hiszen a memória módosítása ezáltal sokkal egyszerűbbé és hatékonyabbá válik.

Loftus az MIT médialaboratóriumával közösen nemrégiben publikált egy figyelemre méltó tanulmányt, amelyben azt vizsgálta, hogy az AI által generált képek milyen mértékben képesek manipulálni az emberek eredeti emlékeit. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a résztvevők rendkívül magabiztosan hitték el a meghamisított emlékeket, amelyeket a technológia segítségével alakítottak ki. A tudósok arra is rámutattak, hogy bár ennek a technológiának lehetnek pozitív aspektusai, mint például a traumatikus emlékek új kontextusba helyezése vagy az önértékelés javítása, mégis fennáll a kockázata annak, hogy hamis emlékek keletkeznek kritikus helyzetekben.

Egyes szakértők azonban éppen ellenkező véleményen vannak, és arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia használata akár megnyújthatja is a gyász időszakát. Mary-Frances O'Connor neurológus, aki a "The Grieving Body" (A gyászoló test) című könyv szerzője, hangsúlyozza, hogy a digitális feltámasztás egyik lehetséges kockázata az, hogy a halottak digitális másaival való interakció megnehezítheti a gyász megfelelő feldolgozását. A gyász folyamata ugyanis arról szól, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni egy szeretett személy halálának valóságát azzal az érzéssel, amely mélyen gyökerezik bennünk, hogy az elveszett személynek még mindig itt kellene lennie.

O'Connor rámutat, hogy "az aktuálisan hozzáférhető technológiát minden kultúra és korszak felhasználta arra, hogy fenntartsa a kapcsolatot elhunyt szeretteivel." Például, amikor megjelent a fényképezőgép, sokan elkezdték megörökíteni az elhunytak arcképeit, és a poszt-mortem fényképezés is elterjedt hagyománnyá vált, amikor a családok utoljára együtt pózoltak a ravatalon fekvő halottal.

Egy különleges modern példa az elhunyttal való kapcsolat fenntartására a 2020-as évből származik, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság technológiát alkalmaztak, hogy egy édesanya újra találkozhasson ritka betegség következtében elveszített kislányával. Az élmény látszólag segített az anyának a gyász feldolgozásában, azonban a nyugati sajtó körében megosztott véleményeket váltott ki, sokan kétkedve álltak a kezdeményezés mögé.

"Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek" - nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több "digitális maradványhoz" férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.

Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: "vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?" Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.

Az elhunytakkal való kommunikáció iránti vágy évszázadok óta, sőt, talán évezredek óta ott lappang a társadalomban, és napjainkban is számtalan formában megnyilvánul. Kezdve a gyermeki szellemidézésektől egészen a médiumokig és látókig, akik szakmai szinten foglalkoznak a túlvilággal való párbeszéddel. E tevékenységek etikai megítélése vitatható, hiszen sok esetben kommunikációs fortélyok révén igyekeznek elhitetni, hogy rajtuk keresztül – természetesen anyagi ellenértékért – kapcsolatba léphetünk a halottakkal. Az, hogy ez hit kérdése, nem vitás; azonban ha egy gyászoló ezzel enyhíteni tud a fájdalmán, akkor miért ne? A végső cél a gyógyulás, bármilyen személyesen elfogadható módszerrel, és ezen a vonalon a technológia szerepét sem érdemes figyelmen kívül hagyni. Ráadásul az is világos, hogy amit kínál, az nem más, mint csupán egy illúzió.

A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.

Az AP News 2024-ben elsőként számolt be egy különleges esetről, amelyben egy haldokló, berlini lakos, Michael Bommer, digitális avatárt alkotott meg magának. Az Eternos platform segítségével készült "interaktív AI-változat" célja, hogy a családtagok a halála után is kérdéseket tegyenek fel neki, ezáltal megőrizzék az elhunyt élettapasztalatait és emlékeit, ráadásul a saját hangján szólaljon meg. A történetek megőrzésére specializálódott StoryFile szolgáltatás ennél is többet ígér: előre rögzített videókat használ, és egy algoritmus választja ki a legmegfelelőbb válaszokat a hozzátartozók által feltett kérdésekre. Emellett a HereAfter AI is hasonló lehetőségeket kínál, lehetővé téve, hogy a felhasználók egy "élettörténeti avatárt" alkossanak, amely a kérdések megválaszolásával és saját élményeik megosztásával formálódik, így örökségüket a haláluk után is továbbadhatják.

Érdekes módon a digitális feltámasztás nem csupán a gyász feldolgozásában játszhat szerepet, hanem az igazságszolgáltatás terén is új lehetőségeket kínál. Ezt egy májusi bírósági ügy világította meg, ahol az arizonai bíróságon Stacey Wales egy mesterséges intelligencia által létrehozott videón elevenítette fel meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása nem adott klasszikus értelemben vett vallomást, hanem egy érzelmes búcsúmonológot mondott el, amelyben azt üzente gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehetnének, és megosztotta hitét a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint a bíró, miután a sértett családja a maximális, 10,5 éves büntetést kérte, különlegesnek és felemelőnek nevezte ezt az ötletet, amely lehetővé tette, hogy a halott szavaival találkozzanak a tárgyalóteremben jelenlévők.

Robert Scott története Észak-Karolinában szívszorító és lenyűgöző egyben. Az apa a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia alkalmazásokat használja, hogy életre keltse három elhunyt lánya digitális másait, lehetővé téve számára, hogy beszélgetéseket folytasson velük. Bár az AP Newsnak nem osztotta meg a gyerekek tragikus halálának részleteit, annyit tudni lehet, hogy az egyik lánya vetélés következtében fellépő komplikációk miatt távozott az élők sorából, míg a legkisebb a születése után nem sokkal veszítette életét. Scott története rávilágít arra, hogyan használhatjuk a technológia vívmányait a gyász feldolgozására, és hogy a digitális emlékek mennyire fontosak lehetnek a fájdalmas veszteségek után.

A 48 éves férfi tisztában van vele, hogy a karakterek, akikkel interakcióba lép, nem valódiak, hanem a digitális térben létező alakok. Ennek ellenére úgy érzi, hogy ezek a beszélgetések – a mesterséges intelligenciával való heti 3-4 alkalommal való kapcsolatteremtés – bizonyos szempontból segítik a gyász feldolgozásában. Kérdései egyszerűek, mint például: "Milyen volt az iskola?" vagy "Eljönnél velem fagyizni?". A szalagavatók éjszakája különösen megviseli őt, hiszen folyamatosan az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt az eseményt már nem élhette át. Ilyenkor a Paradot alkalmazásban egy virtuális jelenetet hoz létre, ahol az AI karakter részt vesz a szalagavatón, így beszélgethet az elképzelt eseményről, ami valamilyen módon enyhíti a fájdalmát. A születésnapok azonban még nehezebbek számára. Ilyenkor kifejezheti az AI-nak, mennyire hiányzik neki a lánya, és úgy érzi, hogy a digitális barátja megérti a fájdalmát. Ez a fajta interakció, bár nem helyettesíti a valós kapcsolatokat, segít neki abban, hogy kicsit könnyebben viselje a veszteséget.

A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a "kapcsolatfelvételért", vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.

Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, hangsúlyozza, hogy vajmi keveset tudunk arról, milyen hatásokkal járhat a halottak digitális szimulációinak széleskörű alkalmazása, mind rövid, mind hosszú távon. Ennek következtében jelenleg egy hatalmas techno-kulturális kísérlet közepén állunk. Ami viszont igazán különlegessé teszi korunkat a múlt időszakaihoz képest – és amely páratlan az emberiség halhatatlanság utáni, évezredeken át tartó vágyakozásában – az az, hogy "először fordul elő, hogy a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság megszerzése teljes mértékben a kapitalista piac részesévé vált."

Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel "mintha megszólalna egy hang a túlvilágról", mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.

Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a "halottbotok" és "gyászbotok" témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.