Feministából Stepfordi feleséggé: Meghan Markle még mindig keresi a módját, hogyan változtathatná meg a világot.

A sussexi hercegné már nem a monarchiát akarja megreformálni, de még a magánélet védelméért indított harcban is visszavonulót fújt azzal, hogy visszatért az Instagramra. Helyette bevonult a konyhába, ahonnan korábban alig győzte kizavarni a nőket. Harry herceg felesége teljes kört írt le: lehet, hogy rövid ideig megfordult a brit királyi családban, de valójában mindvégig influenszer volt és az is maradt. Csak a kommenteket nem szereti.
Január elsején, néhány órával a New Orleans-i merénylet után Meghan Markle visszatért az Instagram világába. Az időzítés nem éppen a legjobban sikerült a szomorú események fényében, és az első posztja sem tűnt túl eredetinek: egy kipukkadt lufihoz hasonlóan, a tengerpart homokjába 2025-öt rajzolta ujjával egy szürke, melankolikus háttér előtt. Bár Meghan letiltotta a kommentelési lehetőséget, a South Park alkotói örömmel emlegethették magukat, hiszen a paródiájukban Instagram Loving Bitch Wife-ként aposztrofálták őt, ami már akkor is briliáns ötletnek számított, most pedig még inkább megerősítést nyert.
Az első posztból még nem derült ki, hogy mi értelme volt a visszatérésnek, a második azonban már egyértelműen tudatta: a régóta belengetett netflixes főzőműsora úton van, és január 15-én fut be a streamingszolgáltató kínálatába. Ennek beharangozására készült egy előzetes, amelyet az elmúlt napokban rengeteg fórumon a mainstream sajtótól kezdve a közösségi oldalakon át a kiapadhatatlan YouTube-kommentekig darabokra szedtek. Nehéz csodálkozni rajta, Meghan Markle ugyanis nagyon magas labdát dobott fel.
A trailerben a sussexi hercegné rengeteg metamorfózisának a legújabb állomását láthatjuk. Az a Meghan Markle, aki saját és Harry elmondása szerint is mezítláb, pólóban és szakadt farmerben fogadta az első találkozásuk alkalmával leendő sógorát és sógornőjét (a leendő királyt és királynét), Vilmos herceget és Katalin hercegnét, ezúttal teljes puccban játszik háziasszonyt a kamerák előtt.
Még inkább meglepő, hogy az eddig a kaliforniai lazaságot magáénak valló Markle most határozottan a brit arisztokrácia életstílusát kívánja megidézni, és a montecitói napsütésben próbál importálni valamit, ami köszönőviszonyban sincs a hely szellemével. Figyelembe véve, hogy Omid Scobie, a házi szerzőjük, Katalin hercegnét régimódi, stepfordi feleségnek titulálta, míg Markle a királyi család tagjait túlzottan formálisnak és merevnek írta le, meglehetősen ironikus, hogy most egy ötvenes éveket idéző virágos ruhában fogadja a műsor kedvéért érkező vendégeket.
Az előzetes és az egész vállalkozás számos kritikát kapott, főként azért, mert Meghan Markle üzeneteiben nehezen található meg a következetesség. Folyamatosan más-más arcát mutatja, így a nézők számára kérdésessé válik, hogy melyik verziónak is lehet hinni. Közben pedig azt feltételezi, hogy a közönség gyorsan felejt. Például elfelejti, hogy két évvel ezelőtt, a Netflixen debütáló hatrészes Harry és Meghan című dokureality-ben még szabadságharcosként állította be magát, aki a monarchia modernizálására tett kísérletet, ám a több mint ezeréves intézmény nem kívánt a reformjaiból. Vagy talán azt is figyelmen kívül hagyja, hogy amikor Obamáék stílusát utánozva médiaforradalomba kezdtek, és több tízmillió dolláros szerződést kötöttek a Spotify-jal (melynek egyik vezetője "kibaszott szélhámosoknak" nevezte őket), valamint százmilliós megállapodást írtak alá a Netflixszel, olyan műsorokat ígértek, amelyek értéket közvetítenek, inspirálnak és felemelnek. Nyilvánvaló, hogy egy olívaolajjal meglocsolt humusz vagy ehető virággal díszített fánk is lehet felemelő, de talán nem túlzás azt mondani, hogy nem ezt a fajta élményt ígérték a nézőknek.
Az előzetes alapján nehezen hihető, hogy itt valódi élményekre számíthatunk, legalábbis nem olyanokra, amelyek autentikusabbak lennének, mint egy életre kelt Instagram-poszt. A kanapéról figyelve azonban a műsor címe – Szeretettel, Meghan – egyértelműen a valóság irónikus kiforgatását jelenti, hiszen a Sussex-brand az utóbbi években nem másról szólt, mint a családtagokkal és régi barátokkal való konfliktusokról.
Kicsit bízunk benne, hogy az annyira hangoztatott feminista, aki már 11 éves korában is kiharcolta, hogy a mosogatószerek reklámjaiban ne csupán nőket szerepeltessenek, a műsor végére végre előtűnik a sussexi hercegnő álarca mögül, és kedvesen megkéri Harry herceget, hogy legyen szíves elvégezni a mosogatást.