A Google elismerte, hogy jelentős hibát vétett a földrengés-előrejelző technológiájával kapcsolatban a 2023-as törökországi földrengések során.

Elsőre elég menőnek hangzik, hogy a zsebünkben lapuló okostelefon "magától" értesít egy közelgő természeti katasztrófa - jelen esetben földrengés - előtt, a múltbéli tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az efféle rendszerek megbízhatósága még hagy maga után némi kívánnivalót.
Ilyen megoldás az Androidos okostelefonokon működő földrengés-előrejelző, az Android Earthquake Alerts (AEA), melyről most már a Google is belátja, hogy a kezdeti kommunikációval ellentétben hibásan tájékoztatta a két évvel ezelőtti, 55 ezer halálos áldozatot követelő törökországi földrengés során a veszélyzónában lévőket.
A BBC tudósítása szerint a rendszernek nagyjából tízmillió felhasználó számára kellett volna értesítést küldeni az epicentrum 160 km sugarú körzetében, ehhez képest az első, 7,8 magnitúdójú hullám előtt 469-en kaptak értesítést arról, hogy azonnal menjenek ki az épületekből vagy keressenek biztos fedezéket, félmillióan pedig csak egy kisebb rengésről kaptak értesítést.
Ez a tény különösen fontos, mivel a "take action" típusú értesítések még némított telefonok esetében is hangosan figyelmeztetnek, míg a többi értesítés nem. Ráadásul az első riasztások éppen hajnali negyed ötkor érkeztek, ami igazán szerencsétlen időpont, hiszen ekkor sokan valószínűleg némítják a telefonjaikat.
Azóta világossá vált, hogy a Google algoritmusának becslései jelentősen alulértékelték az első rengést, amely a Richter-skála szerint 4,5 és 4,9 közötti magnitúdót mutatott. Hasonló helyzet állt elő a második, szintén jelentős utórengésnél is, amely kapcsán 8158 telefonra érkezett figyelmeztető riasztás a súlyos veszélyre.
A földrengéseket követően a Google mérnökei változtattak az algoritmuson, majd szimulációs környezetben tesztelték a rendszert - ez esetben már tízmillió, azonnali cselekvésre felszólító riasztást küldött (volna) ki az előrejelző, 67 millió készülékre pedig alacsonyabb szintű figyelmeztetés érkezett (volna).
A Google földrengés-előrejelző rendszerét először éppen Törökországban, 2021 nyarán állították üzembe, azóta pedig több tucat országra kiterjesztették működését. A rendszer a felhasználóknál lévő androidos készülékek szenzora által anonim módon küldött adatokra építve képes előrejelezni a richter-skála szerinti 4,5 erősségű vagy annál erősebb rengéseket.