Bubik István egy éven át Londonban dolgozott raktárosként.
Barátai és munkatársai a mai napig mély tisztelettel és meleg szívvel idézik fel emlékét.
A filmek világában kevesen képesek olyan mély benyomást tenni, mint a varázslatos atmoszférájú Forrest Gump. A főszereplő, aki örökmozgóként szeli át az élet útjait, egy felejthetetlen mondatot osztott meg velünk: "Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Soha nem tudhatod, mit veszel ki belőle..." E szavakat Bubik István csodálatos, karakteres hangján hallhattuk, amely tökéletes harmóniában állt Tom Hanks által megformált Forrest Gump szellemiségével. Ez a hang, ez a stílus örök nyomot hagyott bennünk. Talán nem véletlen, hogy ez az ars poetica akár Bubik Pista sajátja is lehetett volna, hiszen mindkettőjük életének mélysége és gazdagsága összekapcsolódik a film üzenetével.
Évfolyamtársak voltunk Pistával a főiskolán, és ettől a ponttól kezdve kialakult közöttünk egy különleges barátság. Rengeteg közös élményünk volt: a színjátszás, a sport, a futball és az élet iránti szenvedély mind összekötött bennünket. Emlékszem, mennyi időt töltöttünk együtt a tabáni dühöngőben, baráti körben, ahol együtt rúgtuk a lasztit, és éveken át edzettünk a színészválogatott keretein belül. Pistának olyan szenvedélye volt, amilyet ritkán látni. Lehengerlő tehetsége, vehemenciája és ereje mindannyiunkat lenyűgözött. A szabadság iránti vágya is különleges volt: ha úgy érezte, hogy ki kell lépnie a hétköznapok mókuskerekéből, nem habozott, és elindult Londonba. De nem csak turistaként, hanem raktárosként dolgozott, kétkezi munkával kereste meg a mindennapi betevőt egy teljes évig - mesélte Nemcsák Károly. Irigykedtünk a bátorságára, a zabolázhatatlanságára. A tehetségét pedig a színházi élet is elismerte, hiszen egy év után is szívesen fogadták vissza, és ott folytatta, ahol abbahagyta: főszerepekkel és felejthetetlen előadásokkal. Emellett 1988. június 27-én fontos szerepet játszott a Hősök terén tartott tüntetésen is, amely az erdélyi falurombolás ellen zajlott. Rengeteget gondolok rá, olyan, mintha csak tegnap indult volna útnak Szolnokról az öreg autójával. Bárcsak ne tette volna, és lett volna azon a Bogáron téli gumi! Élénken él bennem az a pillanat, amikor egyszer sétáltam az utcán, és ő hátulról rám ugrott, üvöltve kiáltotta: "De jó élni, barátom!"
A Jászai Mari-díjas művész, a József Attila Színház igazgatója meghatódva emlékezett kollégájára, barátjára. Arra a Bubik Istvánra, aki Esztergomból, a Ferences Gimnáziumból elindulva, a főiskolát elvégezve, ifjonti fejjel lett úgymond "sztárszínész." Ő, a zöldfülű, játszatta el Mercutiót a Rómeó és Júliában, Ádámot Az ember tragédiájában, és Istvánt az István a királyban.
Csoda-e, hogy a híres Nemzeti Színház szerződést kötött vele?
S természetesen filmezett, szenvedéllyel és elkötelezetten. Azt tartják, hogy életének legkiválóbb alakítását mégis a színpadon mutatta be, az "Advent a Hargitán" című produkció főszereplőjeként, Sinkovits Imre és Kubik Anna oldalán. Folyton a siker után kutatott, miközben a mindennapi boldogságot is hajszolta. Két nő életébe lépett be, és két gyermek édesapjává vált. Kubik Annával élt együtt, ám mikor egykori párja emlékeit kutattuk, ő csak annyit mondott, hogy a múlt felkavarja benne az érzéseket, és nem kíván a témáról beszélni...
Gáspár Sándor, Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, nemrégiben megosztotta gondolatait egykori barátjáról és színésztársáról, kiemelve a köztük lévő különleges kapcsolat mélységét és a közös emlékeket.
Tavaly, amikor Kata lányommal ellátogattunk Pista sírjához, mélyen megérintett a hiánya. Az emlékek özöne zúdult rám: a vibráló egyénisége, ami mindig magával ragadott. Számos társulatban játszottunk együtt, és az ő színészi tehetsége valóban egyedülálló volt – manapság igazi kincsnek számítana. A karaktere, a világlátása és a játékstílusa egyszerre volt férfias és érzékeny; úgy érzem, ebben a mai világban, a körülöttünk lévő zűrzavaros valóságban talán nem találta volna meg a helyét. Pedig az élet, a színház és a színészet iránti rajongása határtalan volt. Pista valóban pótolhatatlan…
Bubik István 2004-es tragikus eltávozása után egy évvel létrehoztak egy díjat, amely a 35 év alatti tehetséges színészek és rendezők elismerésére szolgált. Sajnos, ez az értékes elismerés tíz év elteltével megszűnt, de a 47 éves korában elhunyt művész emléke továbbra is élénken ragyog a színházi világban.
