Dinasztia: Guantanamón még akad szabad hely!

Fut egy film a Netflixen, azt hiszem, az ötödik évadánál tart. Dinasztiák a címe. Néhány epizódot láttam belőle, na jó ez így kegyes hazugság, legalább három évadot; rengeteg volt benne az ármány, az üzleti partnerek átverése, kinyírása, de a családtagok se nagyon kímélték egymást.
Most megjelent egy film a magyar közösségi médiában, a Direkt36 producerkedése mellett, és ez a film is bemutat egy dinasztiát. Egy olyan dinasztiát, amelyet valamennyien jól ismerünk, itt él közöttünk több mint negyven éve, voltaképpen a szemünk láttára, szinte a mi beleegyezésünkkel gazdagodott meg, hajtotta uralma alá az országot, lett belőle milliárdos, szinte mi tettük ezt a dinasztiát vagyonossá, mégpedig azzal, hogy újra és újra hatalmat adtunk a kezébe. Eközben tényleg hatalmassá duzzadt a vagyona, illetve gátlás nélkül élt a vagyon hatalmával. A filmet, a most bemutatottot napok alatt másfél milliónyi ember nézte meg, de ahogy kinézek az ablakon: csendesek az utcák Budapesten, vidéken még csendesebbek, senki nem tiltakozik, nincsenek tömegjelenetek, demonstrációk.
Hát igen, szörnyű, itt élünk, ezzel kell együtt léteznünk, sóhajtanak a nézők, aztán bekapcsolják a Dinasztiák ötödik évadát a tévéjükön; az legalább izgalmas, vannak fordulatok, még jó is származhat belőle. Például, hogy gátlástalan tolvajok lebuknak és megbuknak.
Azt mondhatnánk: ez a film lebuktatja a titkokat, de semmiképpen sem omlasztja össze a rendszert. A NER már rányomta a bélyegét: külföldi ügynökök igyekeznek aláásni a hazafias magyar kormányt. A mi alkotásunk – a Direkt36 munkája – az Orbán család meggazdagodásáról, határtalan gátlástalanságáról és a törvények feletti létezéséről szól. Tudjuk, hogy e dinasztia legnagyobb újítása abban rejlik, hogy mindenre és mindenkire törvényeket hoz létre, akár utólag is, így aztán – saját értelmezésük szerint – egyik cselekedetük sem ütközik jogi normákba, az erkölcs pedig, hát, kit izgat az ilyesmi? Hiszen miért is lenne fontos a kommunikáció...
Ha valaki azt gondolja, hogy a Dinasztia című alkotás valami grandiózus meglepetést tartogat, óriásit téved. Gyakorlatilag alig van olyan részlet, amiről ne lett volna tudomásunk, vagy amely ne a szemünk előtt zajlott volna le. Tudtuk, mi zajlott a hírhedt székház-ügy körül, hogyan teremtette meg a család a vagyonát annak eladásával, és miként váltak a dinaszták vagyonközösséggé. Ismerjük a történetet arról is, hogyan lett a dinasztia vezetője az ország első számú polgára, és hogyan alakult át a "ne mi nyerjük a legtöbbet" mentalitás a "mindent mi nyerjünk" gyakorlatává. Megtudhattuk, hogyan vált a papából "al-don", a fiából pedig "fő-don", és hogyan lett a lányból gőgös úrilány. A film bemutatja, hogyan teremtette meg Simicska a maffiaszerű működés alapjait, és hogyan lehetett elmozdítani az addig mindenható figurát. Bár a film összegyűjti ezeket a fontos epizódokat, a dokumentumok nem újkeletűek; legfeljebb az elitklub és a svábhegyi fényűzés, amely eddig rejtve maradt előttünk, mutatja meg, hová jutott ez a család, és hová jutottunk mi magunk.
Hová jutottunk? Oda, ahol a helyzet ma már teljesen világos: Európa szélére kerültünk. Gazdasági, morális és kiszolgáltatottsági szempontból is. Oda, ahol szinte önként adtuk fel a demokrácia előnyeit és intézményrendszerét egy olyan család számára, amely már nem csupán a vagyont és a pénzünket, hanem a mindennapi életünket is irányítja. Csak akkor élvezhetjük a függetlenségünket, ha békén hagyjuk őket, és csendben éljük a mindennapjainkat. Amit csak akarnak, azt önként átadjuk, amennyiben nem merünk nyíltan ellenállni Donnak és családjának. Mert ha mégis fellépünk, annak bizony következményei lesznek; erre szolgálnak majd a törvények. Vagy inkább: erre fognak születni a saját törvényeik.
Hallottátok már? Az új erők már készülnek, és Don már be is jelentette őket. Egy idegen érdekeket szolgáló szervezetként, egyénenként fogják felelősségre vonni mindazokat, akik a Dinasztiát emlegetik. Ne felejtsük el a família több évtizedes gyökereit; egy esetleges bukás túl nagy ár lenne számukra. Ez a törvény, amely nem titok, már formálódik, vagy talán már készen is áll. A Dinasztia új korszakot teremtett Magyarországon; egyszerre válik Putyin és Trump befolyási övezetévé. Nincs szükség arra, hogy Putyin katonai akciót indítson ellenünk – bár megtehetné, és valószínűleg nem találnánk ellenszegülésre (Orbán Balázs szavaival élve) – és Trumpnak sem kell formálisan magához csatolnia az országot; a Dinasztia már önként felajánlotta nekik. És akik ezt nem nézik jó szemmel, jobban tennék, ha óvatosak lennének: ne közelítsenek nyitott ablakokhoz, és az is lehet, hogy a hangjukat is érdemes lenne visszafogni, mert Guantanamon még van szabad hely.