Daniel David ötlete: Teremtsünk világosságot az oktatás terén!

Gyújtsunk fényt az oktatásban! - ezzel a mottóval hívta vitára Daniel David tanügyminiszter a középiskolai kerettanterv-javaslatokról Kolozsváron rendezett nyilvános vitán az egybegyűlteket.
A miniszter online formában lépett kapcsolatba, és hangsúlyozta, hogy tisztában van azzal, milyen hiányos tapasztalataink vannak az ilyen típusú diskurzusokban. Rámutatott arra is, hogy sokak bizalma a hatóságok iránt általában megingott. Ugyanakkor hangsúlyozta, mennyire fontos tudni, hogy valójában "projekteket javasoltunk, nem csupán kerettanterveket". Ezek a javaslatok nyitottak a közönség véleményére, hiszen "várjuk a visszajelzéseket, és ezek bármikor javíthatók".
"Legyenek bátran nyitottak, és osszanak meg értékes példákat" - javasolta, hangsúlyozva, hogy nem folytathatjuk tovább ezen a módon.
Kifejtette, hogy az oktatás jelenlegi állapota nem támogatja Románia modernizációs törekvéseit, hiszen a hazai érettségizők teljesítménye jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól. Szükség van egy szellősebb, rugalmasabb tanmenetre, korszerű tankönyvekre, és arra is, hogy megóvjuk a fiatalokat az áltudományos nézetektől.
Elmondta, a visszajelzések figyelembevételével kialakított kerettanterv-tervezeteket végül májusban újra vitára bocsátják körülbelül két hétre, hogy végül olyan formát fogadjanak el, ami széles körben támogatott.
"Szívesen várom a visszajelzéseket, mert elhihetik, hogy a célom a folyamatos fejlődés" – zárta gondolatát Daniel David.
Mint írtuk, az oktatás színvonala a fő, nem feltétlenül az óraszámcsökkentés - vélik a középiskolás diákok az új kerettantervek tervezetei kapcsán. A szülők azt kifogásolják, hogy őket kihagyták a tervezésből, illetve a városi és vidéki oktatás közti még nagyobb szakadék veszélyétől tartanak.
A pedagógusszövetség azt tartja fontosnak, hogy a kisebbségiek helyzetéhez lehessen igazítani ezeket a kerettanterveket, így még rugalmasabb formákat szeretnének. Munkacsoportjaik javaslatokat is megfogalmaznak a minisztériumnak a tervezettel kapcsolatban, amely nagy változást hozna az oktatásban, és ennek megfelelően éles vitát is váltott ki országszerte rögtön a közvitára bocsátása után, főleg amiatt, hogy 11-12. osztályban opcionálissá tenné a történelmet, a földrajzot, a biológiát, a latint vagy akár a matematikát is egyes osztályokban, aszerint, hogy azok milyen szakirányúak.