Csűrös Réka kalligráfus megjegyzi: "A nyomtatott anyag nem képes visszaadni az iniciálé lenyűgöző 3D-s hatását."
Az utóbbi időben egyre inkább magával ragadnak a szenvedélyek – talán azért, mert eddig sosem voltam képes hosszú távon elköteleződni egy-egy hobbi mellett. Kipróbáltam a focit, a cselgáncsot, bélyegeket és cigarettásdobozt gyűjtöttem, de egyik sem lett az, ami igazán megragadott volna, ahogy a nagyszüleim fogalmaztak: nem lett belőle „gálickő”. Annál inkább meglepett, amikor a közösségi médiában felfigyeltem Csűrös Réka kolozsvári műfordító varázslatos kalligrafikus írására.
Réka fölöttem járt a Brassai Sámuel (akkor még, 1989 előtt) Ipari Líceumba, édesanyjánál, Kovács Katalin magyartanárnőnél tartottuk néhányan a pedagógiai gyakorlatunkat.
Ő viszont édesanyja hatására kezdett a kalligráfia iránt érdeklődni. A nyelvemlékekről - az Ómagyar Mária-siralomról, a Tihanyi alapítólevélről ("Feheruarra meneh hadu utu rea") szóló történetek annyira kíváncsivá tették, hogy amikor eljutott Pannonhalmára, és kézbe vehette Uros apát íródeákjának gyönyörű iratait, teljesen torkára forrt a szó.
A szenvedély kezdete tehát a gyerekkorba nyúlik vissza, Réka mégis csak hét éve, már negyvenesként kezdett el a kalligráfiával alaposan foglalkozni. YouTube-videókkal kezdte, ám azok, bár hasznosak, nem haladnak lépésről lépésre, ezért korlátozottan tudnak csak segíteni.
