Csillagokkal teli égbolt vagy az isteneknek írt titkos üzenetek? | ma7.sk
Az óriási méretű, sok esetben akár több kilométert is elérő állat- és emberalakokat, valamint geometriai formákat ábrázoló talajvésetek legkorábbi nyomait a régészek és a legújabb technológiákkal végzett kutatások együttes eredményei alapján körülbelül kétezer évvel ezelőtt alakították ki. A történészek konszenzusa szerint ezeket a lenyűgöző és csak a levegőből teljes szépségükben látható ábrákat a nazca indiánok készítették, akik az inkák kultúrája előtt lakták a mai Peru déli partvidékét.
A gigantikus alkotásokat úgy készítették, hogy a talaj felső, sötét árnyalatú, vulkanikus eredetű rétegeit lekaparva eljutottak a világosabb talajrétegekig, így a színkülönbség miatt láthatóvá váltak a rajzolatok. A témát kutató régészek abban egyetértenek, hogy bár nagy területekről van szó és a talajréteg-eltávolítás sok munka árán, de még a kor eszközeivel is megoldható volt, az viszont igencsak kérdéses, hogy vajon - felülnézet híján - hogyan oldották meg, hogy a több kilométeres, esetenként bonyolult rajzolatokat precíz egyenesek alkossák, ráadásul úgy, hogy a rajzok mindegyike egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból álljon.
Bár a hogyanra nem ad teljes mértékben kielégítő magyarázatot, a valósághoz talán egy német csillagász, Maria Reiche elmélete állhat a legközelebb. Szerinte a rajzokat előbb kisebb méretekben készítették el, majd azok arányait alapul véve fogtak neki a megvalósításnak. Ez persze még nem ad választ arra a kérdésre, hogy vajon miként ellenőrizték le, hogy a végeredmény olyan lett-e, mint amilyet elképzeltek? Amint azt ma már tudjuk, igencsak olyan lett, azaz pontos lett, hiszen az egyenes vonalaknál kevesebb mint egy méter az eltérés kilométerenként.
A tudomány jelenlegi ismeretei alapján a Nazca hátság híres talajvésetei valószínűleg nem egyetlen időszakban, hanem hosszabb időn keresztül, egy-két évszázad alatt jöttek létre. Az, hogy ezek a lenyűgöző rajzok mindmáig megmaradtak, elsősorban a helyi klíma sajátosságainak köszönhető, azaz annak, hogy ebben a vidéken rendkívül csekély csapadék hullik. A rajzokat készítő kultúra eltűnésével valószínű, hogy senkinek nem okozott különösebb gondot a művek lehetséges funkciójának megfejtése, vagy legalábbis erről nem maradtak írásos nyomok, így a pontos okok és célok ismeretlenek számunkra.
A rajzok említése először a földrész európai felfedezése után került napvilágra. A spanyol konkvisztádor, Pedro Cieza de León 1553-ban, legismertebb művében, a Perui krónikákban foglalkozott velük. Akkoriban úgy vélte, hogy a Nazca-vonalak valószínűleg a sivatagban található térképek vagy jelzőrendszerek lehettek. Az érdeklődés a Nazca-vonalak iránt a 20. században éledt fel, amikor Julio C. Tello perui régész részletesen dokumentálta őket. Érdekes módon abban az időszakban csupán a ma ismert talajvésetek egy kis részét ismerték. Az első leírások a geometrikus formákra, valamint a növényeket, állatokat és emberi alakokat bemutató rajzokra összpontosítottak, de számos figyelemre méltó részletet ekkor még figyelmen kívül hagytak.
A madárrajzok, mint például a kolibri ábrázolása, nem áll távol a helyi kultúrák hagyományaitól, hiszen ezek a színes és élénk madarak gyakori inspirációt nyújtanak. Annál érdekesebb azonban egy humanoid figura megjelenítése, amely sokak szerint egy bagolyfejű embert ábrázol, míg mások inkább űrhajósruhát viselő lénynek vélik. A legnagyobb rejtélyt azonban egy pók ábrázolása jelenti, amely egy olyan fajt képvisel, ami kizárólag az Amazonas őserdeiben található. Ez a különös rajz számos kérdést felvet, és komoly spekulációk tárgyává válik.
És hogy ez miért meglepő? Azért, mert ennek a pókfajnak az élőhelye mintegy másfél ezer kilométerre van a Nazca hátságtól, ami a rajz keletkezésének idején és a helyi terepviszonyokat figyelembe véve, gyakorlatilag bejárhatatlan távolságnak számított.
Az ember misztikus iránti olthatatlan kíváncsisága természetesen nem hagyhatta érintetlenül a talajrajzok keletkezésének rejtélyét sem. Számtalan elmélet született már, amelyek a logikai magyarázatoktól kezdve egészen a legmerészebb fantáziákig terjednek. Az egyik elképzelés szerint a rajzok készítői a vallásuk istenei előtt akartak hódolni, vagy talán üzenni nekik e különleges művészeti formán keresztül. Egy másik teória úgy véli, hogy e talajvésetek egyfajta térképként funkcionáltak. Számos kutató elfogadja azt az értelmezést, miszerint a rajzok elhelyezkedése csillagászati térképként értelmezhető. Mások viszont úgy gondolják, hogy a vonalak iránya egyfajta kalendáriumot rejt magában. Kétségtelenül népszerű, ám a többi elmélethez hasonlóan nehezen bizonyítható az a hipotézis, amelyet Erich von Däniken, a földönkívüli civilizációkról írt könyveivel híressé vált szerző, fogalmazott meg. Szerinte a rajzok talán földönkívülieknek szánt üzenetek lehetnek. Összességében elmondható, hogy egyik elmélet sem rendelkezik egyértelmű bizonyítékkal, és a Nazca-vonalak alkotóinak valódi szándéka mindmáig rejtély. A csodálatos rajzok mögött álló titok továbbra is izgalmas kérdéseket vet fel, amelyek csak fokozzák érdeklődésünket e lenyűgöző kultúra iránt.
