Bródy: Ennek a rendszernek már nem maradt olyan hatalma, hogy bárkit is elérjen a végzet.

Az "Én szóltam" című dalban megjelenik Martin Niemöller neve, amely emlékeztet bennünket a lelkész életére és küzdelmeire. Bródy János e dalt neki szentelte, felidézve, hogy Niemöller evangélikus lelkészként kezdte pályafutását, fiatal korában pedig a náci eszmék vonzásába került. Azonban idővel kiábrándult ezekből az ideológiákból, és bátor kritikát fogalmazott meg a rendszer ellen. Ennek következményeként őt is a hatalom ellenségévé nyilvánították, ami végül ahhoz vezetett, hogy koncentrációs táborba zárták.

Így hangzik a híres mondás, amely így kezdődik: „Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szocialistákat, szintén hallgattam, mert nem tartoztam közéjük. Amikor a szakszervezeti aktivistákat vitték el, akkor sem szóltam, mert nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a zsidókat vitték el, ismét csendben maradtam, hiszen nem voltam zsidó, és amikor végül engem is elvittek, már senki sem maradt, aki kiállhatott volna.”

Bródy János megjegyezte, hogy napjainkban is léteznek olyan események és jelenségek, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szükség van arra, hogy a közvélemény figyelmét felhívjuk ezekre, hogy sok emberben felébredjen a lelkiismeret, és az emberek végre feltehessék a kérdést: „Miért nem szóltam?”

Bródy szavai szerint ebben a dalban is azt kívánta kifejezni, hogy mindazt, amit a zene világában megélt, és amit ez a műfaj lehetővé tett számára, maradéktalanul kiaknázta és megosztotta a közönséggel. "A '60-as évektől kezdve színpadon vagyok, és most már több mint hat évtizede" - mondta. Úgy érzi, mindent megtett, amit lehetett, és bátran kiállt mindazért, ami fontos számára. "Nincs egyetlen olyan sorom sem, amelyet most a fejemre lehetne olvasni, mint ahogy néhány politikus esetében történik, amikor a múltjukat idézik." Bródy véleménye szerint sok dala azért vált időtállóvá, mert olyan univerzális értékeket tükröz, amelyek függetlenek a politikai rendszerektől és hatalomtól.

A lemez és a koncert címe „Az első 80 év”, amely egy korábbi dalának emlékét idézi fel. A lemezbemutató koncert időpontja Bródy április 5-i születésnapjához legközelebbi hétvégére esik, ami idén április 11-ére esik – egybeesik a költészet napjával.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz utána, azt mondta: - Ez nemcsak hogy egy korszakzáró koncert lesz hanem ez lesz az utolsó nagy előadás. Úgy érzem, hogy ezen alkalommal én tényleg lelépek a nagyszínpadról. Ez az utolsó ilyen nagy előadás, bár nyilvánvalóan azért nem fogom kidobni a gitáromat, és olyasmit nem állítok, hogy nem nyúlok többet a hangszerhez. De ilyen nagy koncertekre már nem vágyom. Ráadásul ténylegesen úgy érzem, hogy egy korszakhatárhoz érkeztünk. Sok tekintetben - és az az érzésem, hogy legalábbis jelezni kell - én ezt itt most abba hagynám, és ezt a hátralépést egyébként talán ajánlhatom sok olyan közéleti szereplőnek, aki szintén ahhoz a korszakhoz tartozott. Ehhez a nyolcvan évhez - fogalmazott.

Bródy kifejtette, hogy a közélet rendkívüli mértékben átpolitizálódott, és sokan, akik korábban távol maradtak a politikai diskurzusoktól, most aktívan részt vesznek benne. Ő maga azonban mindig is a mértékletesség híve volt, sosem alkalmazott radikális kifejezéseket a munkáiban. Bár többször emlegették forradalmi szellemiségűként, mindig hozzátették, hogy inkább egy szelíd forradalmárnak tartják. Nem az a típus, mint Puzsér Róbert, aki hevesen ellenáll, hanem inkább egy mérsékelt polgári ellenálló. Amikor eddigi élete során falba ütközött, sosem baltát ragadott, hanem inkább kerülőutakat keresett. Híve volt a kompromisszumnak, és mint műszaki területen jártas értelmiségi, aki sokat foglalkozott függvényekkel és hatásfokkal, jól tudja, hogy a különböző változók optimuma sosem a szélsőséges értékeknél található. Ezért, ha igazán szeretnénk kihozni valamit a kultúránkból, hagyományainkból és történelmünkből, elengedhetetlen a megegyezésre való törekvés.

Reagált arra is, hogy a fiatal zenészek koncertjén folyamatosan hallani lehetett a 'mocskos Fidesz' kiáltásokat. - Ez már a legfrissebb fejlemények egyike; ez a generáció egy teljesen más dimenzióban él, hiszen ők az utóbbi 15 év eseményei között nőttek fel. Az ő felnőtté válásuk során alakult meg a nézeteik alapja, ők ennek a valóságnak a termékei, és ennek megfelelően reagálnak. Nyilvánvaló, hogy így fejezik ki ellenérzésüket az állami propagandával szemben, amely számukra gyakran nevetséges, képmutató és félrevezető. Érzékelik, hogy milyen módon csapta be őket ez a rendszer, és az indulat, amit ezzel kapcsolatban éreznek, teljesen jogos. Ha a legmagasabb szinteken is ilyen feszültségeket szítanak, akkor ők miért ne fejeznék ki a véleményüket hevesen? Miért ne mondanának ki mindent nyíltan?

Magáról mint konzervatívról beszélt. - Én egy kritikus, szabadszellemű polgár voltam, és hál' Istennek azért ez a sors nagy kegye, hogy hogy soha nem kellett állami támogatásra ácsingózva fenntartani a létezésemet ebben a műfajban. Szabad lehettem mindig. Nemcsak én, sokan mások is, akiknek volt hozzá tehetségük és erejük, hogy a maguk tehetségéből és a kreativitásából hozzák létre az életüket, és ne kellen lojálisak lenni vagy alkalmazkodni bármiféle felsőbb igényeknek. De itt is azt mondom, hogy természetesen az együttműködés, a konszenzus, az minden értelmes irányzattal, minden értelmes dologgal egy értelmes ember számára elképzelhető.

Bródy egy ideig, 2010-ben, naivan azt gondolta, hogy az Orbán-kormány akár jót is tehet az országnak. – Őszintén hittem benne, hogy a Fidesz kétharmados győzelme után képesek lesznek létrehozni egy új, virágzó és élhető Magyarországot. Sajnos, gyorsan kiábrándultam. Már az első médiatörvény bevezetésekor éreztem, hogy a régi pártállami reflexek újra előtérbe kerülnek.

A zenész szerint a hatalmi struktúrák sok szempontból hasonlítanak egymásra, ám a céljaik gyakran merőben eltérőek. Ezt a gondolatot dolgoztam fel a "Hungarian Blues" című dalomban, amelynek alcíme Békeangyal. A dalban azt a konfliktust boncolgatom, amely a történelmünkben folyamatosan újraéled, és amelyre az "István, a király" című műben csak intuitívan reflektáltam, hiszen a történet magától adta. Azóta azonban rájöttem, hogy a dal sikerének egyik kulcsa éppen az a mély feszültség, amely már István idejétől kezdve jelen volt a magyar kultúrában. Ez a feszültség a hagyományőrzők és az európai fejlődésre törekvők között feszül, ahol a haza és a haladás gyakran ellentmondásos viszonyban áll egymással. A jó korszakok azok voltak, amikor e két erő együtt tudott működni, és közös célokat tudtak megvalósítani.

Az együttműködés kapcsán idézte Puzsér Róbertet, "aki velünk példálózott, a Szörényi-Bródyval, hogy lám-lám, amikor ez a két ember együtt tudott dolgozni akkor micsoda nagy művet hoztak létre - és valószínűleg ebben van igazság".

Bródy János véleménye szerint a politikai táj a közeljövőben jelentős változásokon mehet keresztül. Úgy látja, hogy a jelenlegi rendszer már nem rendelkezik azzal a hatalommal, hogy bárkit is eltávolítson, és a szereplők inkább a saját megmaradásukra összpontosítanak.

A lemezhez visszatérve elárulta, hogy az első öt dal az év lenyomata az ő saját értelmezésében. Ezek közül kiemelkedik A nagy varázsló, amely a manipulációról szól, arról a hatalomról, amely képes egy egész közösséget eltávolítani a valóság felismerésétől. A lemez második oldalán olyan számok találhatók, amelyek már korábban is hallhatóak voltak. - Mindössze kettő van közöttük, amelyek igazán régiek, és amelyeket már régóta szerettem volna a saját hangomon előadni. Az egyik, a Semmi sem tökéletes, eredetileg 40 évvel ezelőtt az én előadásomban szólalt meg a József Attila Színházban, amikor Valló Péter színre vitte a Kisherceget, és úgy döntöttek, hogy egy énekes trubadúr szerepét bízzák rám a darabban.