Bálint Botond: Vajon tényleg komolyan veszi Magyar Pétert bárki? - Mandiner Az írás célja, hogy feltárja Magyar Péter megnyilvánulásainak hitelességét és a körülötte zajló diskurzusokat. A kérdés, miszerint a közéleti szereplő szavai mögött mennyi valósá
A demokrácia talán egyik legkevésbé hangsúlyozott aspektusa az a jog, amely lehetővé teszi, hogy bárki szabadon vállalja a tudatlanságot, a racionális gondolkodás hiányát, az antisocialitást vagy akár mentális zűrzavart. Ez a jog nem csupán a véleménynyilvánítás szabadságának része, hanem egy mélyebb filozófiai kérdést is felvet: vajon milyen mértékben vagyunk hajlandók elfogadni a mások által képviselt nézeteket, még akkor is, ha azok számunkra teljesen elfogadhatatlanok?
Amennyiben a játékszabályok alapvető követelményeit betartja, akkor továbbra is választópolgár marad, és senki nem kérdőjelezi meg a választhatóságát. Más szóval, még a 4-6-os villamost vécéként használó hajléktalan esetében sincs veszélyben a választójoga.
A demokrácia megalkotói úgy vélik, hogy létezik egy olyan minimum, amely alá a közösség nem süllyedhet, ha a saját jól felfogott érdekeiről van szó. Sajnos a történelem számos alkalommal megcáfolta ezt a feltételezést. Gonosz pszichopaták tömegei sikeresen ragadták magukhoz a hatalmat, tömegtámogatásra támaszkodva, vagy éppen ellenkezőleg, a megfélemlített csoportokhoz képest elenyésző számú tömeggyilkos támogatásával. Ennek ellenére a társadalmak sokféle védelmi mechanizmust alakítottak ki: vallások, különböző rendek, tehetséges vezetők, forradalomra hajlamos lakosság, jogállam, szabad sajtó, és nem utolsósorban a huszadik század baloldali értelmisége, amely társadalmi viták teret adásával próbálta megóvni az embereket a diktatúrák csapdáitól.
Kedves Olvasó! Bizonyára észrevetted, hogy hazánk politikai életében a baloldali értelmiségiek szerepe kiemelkedő, mintegy fékek és ellensúlyokként működnek. Rákosi Mátyás óta ők voltak azok, akik minden baloldali vezetőben felfedezték a zsenit, és ezt a sajtó és a művészetek világában számtalan módon hirdették. Érdekes módon, egészen a közelmúltig nem csökkent a prestízsük, csupán Mesterházy Attila nem volt elég alkalmas számukra a miniszterelnöki posztra. Pedig, ha meggondoljuk, Attila, minden hibájával együtt, valószínűleg a leginkább alkalmas jelölt volt azok közül, akik a színen feltűntek. Egyszerűen fogalmazva, nem volt zseni, de nem is volt elég tolakodó a nyugati érdekekkel és a baloldali értelmiséggel szemben, ráadásul nem mutatott nárcisztikus pszichopata hajlamokat sem – ami manapság úgy tűnik, elengedhetetlen követelmény a „haladó” politikai színtéren. Az önálló gondolkodás teljes hiánya pedig egy újabb elvárás, amelyet minden érkezőnek meg kell felelnie.
