"A belga parlament tagja közzétette: 'Az iráni hatalom megpróbált elrabolni engem.'"


"A belga rendőrség és a biztonsági szolgálatok hétfőn értesítettek arról, hogy komoly fenyegetés érheti a személyes biztonságomat" - osztotta meg Safai az X közösségi platformon közzétett posztjában.

"A riasztó információk szerint az iráni iszlám rezsim el akart rabolni, és Teheránba hurcolt volna"

- tette hozzá.

A La Libre belga napilap értesülései szerint az esemény mögött az állhat, hogy a belga képviselőház külügyi bizottsága július elején egy olyan állásfoglalási javaslatot fogadott el, amely az iráni Forradalmi Gárda terrorszervezetté nyilvánítását sürgeti az Európai Unió keretein belül. A javaslat egyik fő szószólója Safai volt. A politikus bejegyzésében felhívta a figyelmet arra, hogy "a rezsim most egy európai ország parlamentjének tagját akarja elrabolni, megkínozni, kivégezni, vagy diplomáciai alkukhoz túszként felhasználni."

Safai a '90-es évek végén menekült Belgiumba az iráni hatóságok üldözése elől.

"Üzenetem van az iráni rezsimnek: amikor 25 éves voltam, rettenetes börtöneikben tartottak fogva. Jól tudom, hogy önök szörnyetegek. Tudom, hogy kínoznak, erőszakolnak és gyilkolnak. És bár most is féltem az életem, soha nem fogok felhagyni a szabadságért folytatott harcommal" - szögezte le a képviselő.

Az Európai Unió már több szankciót hozott Irán ellen, válaszul a súlyos emberi jogi jogsértésekre. A teheráni kormányt a békés demonstrálók ellen végrehajtott erőszakos fellépés, önkényes őrizetbe vétel és az ellenzéki hangok elnyomása miatt bírálják. Ennek ellenére a Forradalmi Gárda eddig nem került fel az uniós terrorszervezetek listájára.

Related posts