Az államférfi, aki a jogi keretek segítségével formálta meg a modern Magyarországot | Demokrata

Nem kezdődött szerencsésen az 1803. október 17-én, Söjtörön született Deák Ferenc élete. Édesanyja a szülésbe belehalt, édesapját pedig elveszítette öt esztendős korában. Nevelését nagybátyja és testvérei vették kézbe, ő maga pedig tanulmányaival és szorgalmával emelkedett ki a köznemesi környezetből. 1823-ban szerzett jogi oklevelet, ügyvédként és ügyészként dolgozott Zala vármegyében, hamarosan azonban a politika sodrában találta magát.

A sorsfordító esemény 1833-ban következett be, amikor bátyja, Antal egészségi állapota miatt őt választotta ki, hogy képviselje az országgyűlésen Pozsonyban. Ezen a rendezvényen ragyogott igazán, hiszen szónoki tehetsége révén kiemelkedett a tömegből. Szenvedélyes beszédeiben a jobbágyfelszabadítás, a vallás- és szólásszabadság, továbbá a lengyelek sorsának támogatása mellett érvelt. Szorgalmának és mértéktartó fellépésének köszönhetően hamarosan az ellenzék egyik meghatározó vezetőjévé vált.

Az 1839-40-es diéta már jelentős tekintélyt biztosított számára. Ekkor sikerült elérnie, hogy a börtönben sínylődő Kossuthot, valamint a felségsértési perek áldozatait szabadon engedjék. Deák hite a jog és törvényesség iránt ekkor vált igazán világossá: mélyen meg volt győződve arról, hogy az ország békés úton, a jogi keretek tiszteletben tartásával is képes elérni a szabadságot és a modernizálódást.

A negyvenes években azonban kiábrándulás érte.

Az 1843-44-es választások körüli időszak véres zavargásokkal tarkított eseménysorozata után ő inkább visszavonult a politikai porondról. Az 1847-48-as országgyűlésen sem vállalt aktív szerepet, ám a forradalom hullámai újra a közélet középpontjába sodorták: az első felelős magyar kormány igazságügyi minisztereként lépett színre. Bársonyszékében is megmaradt higgadt és jogkövető természeténél, amely végigkísérte politikai pályafutását.

A szabadságharc bukása után sokan a fegyveres ellenállásban, mások a teljes behódolásban látták a jövőt. Deák Ferenc azonban egyik irányvonalhoz sem csatlakozott. Kehidai birtokán, majd később a fővárosban példát mutatott: elutasította a bécsi udvar csábításait, így vált a passzív ellenállás jelképévé. Ez az ellenállás azonban nem a tétlenséget jelentette; Pesten, az Angol Királynő Szálló falai között pezsgő szellemi központot teremtett, ahol a korszak legkiválóbb értelmisége gyűlt össze.

Tekintélye olyannyira erős volt, hogy még a császári udvar is kénytelen volt számolni vele.

Az 1860-as évek elején ismét napirendre került Magyarország alkotmányos helyzetének rendezése. Az 1861-es országgyűlésen Deák mértéktartása ismét döntőnek bizonyult: a radikálisabb ellenzék helyett ő a felirat küldését támogatta, vagyis nem zárta el a párbeszéd lehetőségét az uralkodóval. Ez a pragmatikus magatartás később kulcsfontosságúnak bizonyult.

1865 húsvétján jelent meg híres cikke, amelyben a kompromisszum lehetőségét vázolta fel. A porosz-osztrák háborúban elszenvedett vereség aztán sürgetővé tette a megegyezést.

Deák tárgyalóasztalhoz ült, és 1867-ben megszületett a kiegyezés.

A Pragmatica Sanctio nyomán létrejött dualista rendszer számos emberben csalódottságot váltott ki, mivel engedett a 1848-as elvek szelleméből. Ugyanakkor azonban egyfajta keretet biztosított a magyar modernizáció, iparosodás és felzárkózás folyamatának. Ezt a fejlődést Deák életművének csúcsaként is értelmezhetjük.

Az 1870-es évek közepére egészségi állapota súlyosan megromlott, és 1873-ban mondta el utolsó beszédét a parlamentben. 1876. január 28-án távozott az élők sorából, ezzel pedig a magyar politikai élet egyik legkiemelkedőbb személyisége hagyott itt minket.

Deák Ferenc öröksége nem csupán a kiegyezés, hanem egy olyan politikai magatartás, amely a higgadtságot, a következetességet és a jog uralmát helyezte mindenek elé. Életútja azt bizonyítja, hogy a békés és törvényes út is képes maradandó nemzeti teljesítményt létrehozni.

A fél évszázadig fennálló dualista állam kereteit az ő politikai bölcsessége teremtette meg.

Nem véletlen, hogy a kortársak és az utókor egyaránt a "haza bölcseként" emlékeznek rá.