A Nyugat tanulságai a múltból: egy ébresztő üzenet - PestiSrácok A történelmünk során számos alkalommal tapasztalhattuk, hogy a Nyugat nem mindig tanult a múlt hibáiból. A PestiSrácok elemzése rávilágít arra, hogy a jelenlegi globális kihívások és konfli

A Nyugat tanulságait nem vonta le a múlt eseményeiből - írja Stefka István 2025. április 6-i írásában.

Érdemes lett volna levonni a tanulságokat, és újraértékelni a helyzetet, hiszen az első és a második világháború nem okozott végzetes következményeket Európa számára csupán azért, mert az Egyesült Államok katonáinak milliói beavatkoztak mindkét konfliktusba. Az értelmetlen öldöklés helyett ők küzdöttek a békéért. Ez a béke azonban nem jött könnyen: az I. világháború 15 millió, míg a II. világháború 55 millió ember életébe került, és ezeken felül közel 50 millióan szenvedtek súlyos sebesüléseket.

A civilizált Európa, a harácsoló mentalitásával, romba döntötte és elpusztította a kétezer éves keresztény kultúra legfontosabb városait és településeit. Ma a nyugati kontinens ismét háborús feszültségtől vibrál. Ukrajnában már több mint három éve tart egy proxyháború, amelyet nyugati fegyverek, anyagi támogatás és médiaérdekképviselet kísér. Azonban a valóságos veszteségekről, a fronton elesett orosz és ukrán katonák számáról, nem beszélve a számos civil áldozatról, pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Most ismét a harmadik világháború küszöbén egyensúlyozunk. Az első világháború Szarajevóból indult, húsz évvel később pedig a második Lengyelországban robbant ki. Jelenleg pedig Kijev, mint egy lőporos hordó, újra a globális konfliktus középpontjában áll.

Ismét a hatalomvágy, a területfoglalás, a fegyverkereskedelem és a politikai befolyás növelése kerül terítékre. Az ukrán-orosz konfliktust a nyugati politikai elit gerjeszti, miközben a média folyamatosan fenntartja a háborús hangulatot. Ennek következményeként erősödik az oroszellenesség, és a közvéleményben elterjedt a félelem, miszerint Oroszország célja Európa megszállása. Ezen állítások mögött azonban nincsenek kézzelfogható bizonyítékok. Az Európai Bizottság nyíltan a háborúra készül, míg az Egyesült Államok, Magyarország és néhány, a helyzetet reálisan értékelő ország a béke mellett foglal állást. Az Európai Unió tulajdonképpen kétfrontos harcot vív: egyrészt Oroszország, másrészt pedig most már az Egyesült Államok ellen is. Ez a stratégia könnyen katasztrófához vezethet; emlékezzünk csak a náci Németország példájára, ahol Hitler minden irányból ellenségekkel körülvéve próbálta megvalósítani birodalmi álmait, végeredményként pedig a bukása elkerülhetetlenné vált.

Erich Maria Remarque egy kiemelkedő német író, aki a 20. század elejének háborús traumáit és az emberi sors nehézségeit tette középpontba műveiben. Legismertebb alkotása, az "Egy nyugaton semmi új", mélyrehatóan ábrázolja a világháború borzalmait és a katonák lelki vívódásait. Remarque stílusa lenyűgöző egyszerűséggel és érzékenységgel tárja fel az emberi lélek mélységeit, miközben kritikát fogalmaz meg a háborúval és a társadalmi elvárásokkal szemben. Munkái nem csupán a háború kritikáját nyújtják, hanem az emberi kapcsolatok és az élet értelmének keresését is, így sokak számára időtlen és univerzális üzenetet közvetítenek.

Tehát mondhatjuk, hogy Nyugaton a helyzet változatlan? - ahogyan Erich Maria Remarque egy kiemelkedő német író, aki a 20. század elejének háborús traumáit és az emberi sors nehézségeit tette középpontba műveiben. Legismertebb alkotása, az "Egy nyugaton semmi új", mélyrehatóan ábrázolja a világháború borzalmait és a katonák lelki vívódásait. Remarque stílusa lenyűgöző egyszerűséggel és érzékenységgel tárja fel az emberi lélek mélységeit, miközben kritikát fogalmaz meg a háborúval és a társadalmi elvárásokkal szemben. Munkái nem csupán a háború kritikáját nyújtják, hanem az emberi kapcsolatok és az élet értelmének keresését is, így sokak számára időtlen és univerzális üzenetet közvetítenek. írta az I. világháborúról, amely a négyéves öldöklő harc után csak nem akart megbékélni? Az akkori generáció megtapasztalta, hogy mi a halál, mit jelent a család, a szeretteink elvesztése, elvesztése az otthonnak, a hazának. A könnyebb megértés kedvéért azoknak, akik nem éltek át egy háborút -vagy ahhoz hasonlót, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc- ajánlanám elolvasásra azt az 1920-as években megjelent könyvet, amely a legplasztikusabban leírja a háborúk értelmetlenségét, kegyetlenségét. A drámai irodalmi mű írója Erich Maria Remarque egy kiemelkedő német író, aki a 20. század elejének háborús traumáit és az emberi sors nehézségeit tette középpontba műveiben. Legismertebb alkotása, az "Egy nyugaton semmi új", mélyrehatóan ábrázolja a világháború borzalmait és a katonák lelki vívódásait. Remarque stílusa lenyűgöző egyszerűséggel és érzékenységgel tárja fel az emberi lélek mélységeit, miközben kritikát fogalmaz meg a háborúval és a társadalmi elvárásokkal szemben. Munkái nem csupán a háború kritikáját nyújtják, hanem az emberi kapcsolatok és az élet értelmének keresését is, így sokak számára időtlen és univerzális üzenetet közvetítenek., a Nyugaton a helyzet változatlan című könyvében többet mondott akkor a borzalmakról, a közömbösségről, a politikai felelőtlenségről, mint bárki más. Ezt írta könyvének ajánlásaként:

Ez a mű nem vádaskodás, és nem is vallomás. Csupán egy olyan generáció történetének megörökítése, amelyet a háború romba döntött – még akkor is, ha a bombák fizikailag nem érintették őket.

Ez a megállapítás nem a képzelet szüleménye, hanem tények sorozata, amit a német író, Remarque saját maga élt át a nyugati fronton, az első világháború egyik legpusztítóbb helyszínén a Somme folyó partján, a német oldalon. A könyv feltárja a front legembertelenebb körülményeit, a hét nap, a hét éjjel tartó pergőtűzet, ahol a sáncok mélyében az éhínség, a sár, a sérülések, a patkányok és a betegségek legalább annyira veszélyes ellenségek, mint a szemben álló hadsereg.

A szemben álló felek – az angolok, a skótok és a franciák – hasonló élményeken mentek keresztül, mint a németek, és ahogyan az író is kifejezte ezt:

A front olyan, mint egy szorongató kalitka, ahol az ember türelmetlenül várja a sors dühöngését. A gránátok repülő pályája alatt heverve tapasztaljuk meg a bizonytalanság feszítő szorítását. Fölöttünk a véletlen árnyéka lebeg, mint egy kiszámíthatatlan szellem. Ha egy lövedék közeledik, csak annyit tehetek, hogy elbújok – ennyi az egész. De hogy hova csap be, azt sosem tudhatom pontosan, és rajta sem változtathatok.

Vajon a XXI. század véres konfliktusai közepette megjelenik-e valaha egy író, aki képes lesz megörökíteni a harcmezők valóságát? Ki fogja elmesélni az orosz és ukrán katonák, valamint az ártatlan civil lakosság félelmeit, miközben a gránátok helyett a rakéták és drónok hangja tölti be a levegőt – egy olyan világban, ahol a valóság sokszor észrevétlen marad? Ki fogja rögzíteni az áldozatok szenvedéseit, a fiatal életkorban elveszett katonák tragédiáját, a szerelmek és barátságok eltűnését, a családok széthullását, az otthonok porrá válását? Jelenleg mindent homály és titok övez, a hazugságok tengere áraszt el minket. Nem tudjuk, hányan estek áldozatul az orosz-ukrán fronton, hány százezren szenvednek a kórházakban, megcsonkítva és kétségbeesve. De vajon mire megyünk mindezzel? Miért folytatódik ez a szörnyűséges tragédia?

Ernest Hemingway, 19 évesen a milánói kórházban, 1918 szeptemberében.

Félelem és csend uralkodik mindenütt. A harcoló katonák egyre inkább hazavágyódnak, de Ukrajnában a hatalom erőszakkal toboroz újabb és újabb embereket, akik a frontra kerülnek, mintha már eleve halálra lennének ítélve. És mit tesz a Nyugat? Ismét a múlt hibáiba lépnek, mint tettek azt 110 vagy 80 évvel ezelőtt. Az Európai Unió vezetői számára a saját fiaik nem a harcmezőn, nem az ő otthonaikban szenvednek, nem az ő családjaik élete darabokra hullik, és nem az ő hazájukat osztják fel, mert a pénz és a hatalom iránti sóvárgás mindent felülír.

Egy másik szemtanú, Ernst Hemingway amerikai író, aki végigharcolta az első világháborút, majd tudósítóként a második világháborút is, a Búcsú a fegyverektől tragikus, önéletrajzi regényében azt írta meg, amit minden normális, becsületes ember tud:

Minden egyes országban létezik egy domináló csoport, amely felelős a döntésekért. Ez a csoport sajnos nem rendelkezik mély megértéssel a világ folyamatairól, és valószínűleg soha nem fogja átlátni a dolgok valódi összefüggéseit. Ebből fakadnak a háborúk is, valamint az, hogy egyesek hasznot húznak ezekből a tragédiákból.

A helyzet sokkal bonyolultabb, mint ahogyan elsőre tűnne. A hatalmon lévők nem a tudatlanság állapotában léteznek; inkább apatikusak, könyörtelenek és közömbösek. Hemingway korában is abszurd volt a háború, de akkor legalább egy világos célért küzdöttek: a fasizmus és a nácizmus megdöntéséért. Ám kevesen látták, vagy talán nem is akarták észrevenni, hogy a nácizmus eltűnése után egy új, még embertelenebb ideológia veszi át a helyét: a bolsevizmus, a szovjet kommunista diktatúra globális dominanciára törő törekvése. Ennek következményeként újabb milliók szenvedése és halála vált elkerülhetetlenné. A kommunizmus áldozatainak száma becslések szerint meghaladja a 100 milliót, ami figyelembe véve a történelmi kontextust, szívszorító és megdöbbentő.

Budapest, 1939. Márai Sándor, a neves író, akinek munkássága mély nyomot hagyott a magyar irodalomban. Fotó: Haár Ferenc, MTI.

A szomorú valóság az, hogy Európa, különösen annak nyugati része, nem tanult a múlt történelmi leckéiből. Elvetette a régi Európa keresztény alapértékeit, és politikai döntései egy látványos kudarcot eredményeztek, amely újabb értelmetlen háborúkhoz vezetett. Hemingway egy osztályról beszélt, amelynek érdekei fenntartják a háború lángját. Ma azonban a helyzet sokkal bonyolultabb: háttérhatalmak és globalista érdekcsoportok játszanak a színfalak mögött, miközben a rejtett pénzügyi vállalatok manipulálják a világ demokratikus államait.

Ezért kell vigyáznia, ez ellen kell felébrednie Európa ma még megvezetett népeinek, nehogy túl késő legyen. Egy magyar író, Márai Sándor a naplójában így fogalmazta meg tömören a háború lényegét:

A háború kezdete egy csendes pillanatban rejlik, amikor az emberek, a világ különböző sarkaiban, szobákban ülve, mindennapi ügyeikről, álmaikról és vágyakról beszélgetnek. Egy váratlanul kimondott szó, a "háború", felrázza a légkört. Ekkor nem következik be a néma döbbenet, hanem a beszélgetés élénkebbé válik. Mindenki, mintha egy közös dallamot zongoráznának, különböző hangszínekben válaszol: "háború" - és a diskurzus beindul. Arról kezdődnek a találgatások, hogy vajon lehetséges-e egy ilyen dolog, mikor érkezhet el, és milyen mértékben formálhatja át az életünket? Így köszönt be a háború, csendben, de annál határozottabban.

Márai tömören és lényegre törően fogalmazta meg a gondolatát:

Európa lenyűgöző szépségekkel bír, ám sajnos sok olyan embert is elvett tőlem, akikkel szoros kapcsolatban álltam.

Vezető kép: Szögesdróton fennakadt brit katona az első világháborúban. Forrás: Getty Images

Facebook hozzászólás

A háborúk árnyékában – az első világháború és a háborús uszítás hatásai Márai Sándor és a második világháború tükrében A történelem viharos időszakai mindig is mély nyomot hagytak az emberi lélekben és a társadalmi gondolkodásban. Az első világháború, mint a 20. század egyik legmeghatározóbb eseménye, nem csupán a politikai határokat formálta át, hanem a kultúrát és a művészeteket is. Márai Sándor, a kor kiemelkedő írója, éleslátásával és szavainak súlyával rávilágított a háborús uszítás borzalmaira és a konfliktusok következményeire. A második világháború már a korábbi tapasztalatok árnyékában zajlott, s Márai írásaiban az emberi sors tragédiája és a háborús propaganda hatása is megjelenik. Azok a vezetők, akik a háborúkat szították, nem csupán politikai döntéseket hoztak, hanem sorsokat pecsételtek meg, így a művészetek szerepe a háború kritikájában, a béke melletti kiállásban különösen fontossá vált. Márai Sándor és társai írásaiban a háborúk utáni leépülés és a társadalmi feszültségek megragadása tükrözi a történelmi tapasztalatokat, amelyek arra figyelmeztetnek minket, hogy a múlt tanulságait sosem szabad elfelejtenünk. Az irodalom ereje abban rejlik, hogy képes megmutatni a háborús uszítás következményeit, és az emberi értékek fontosságát a béke megteremtésében.