A nárcizmus manapság valóban elterjedt jelenséggé vált?

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőkre jellemző, hogy önmagukat értékesebbnek, más személyek felett állónak tartják. Megnyerő a stílusuk, de nehezen empatizálnak másokkal. Különálló bánásmódot, egyfajta csodálatot várnak el a körülöttük lévőktől. A valódi intimitást kerülik, rosszul fogadják a kritikát, dühösek lesznek, és igyekeznek mihamarabb megcáfolni.

Bencze-Mogyorósi Réka pszichológus dióhéjban összefoglalta a nárcisztikus személyiségzavar főbb vonásait.

"Csak hódolat illet meg, nem bírálat" - idézte Az ember tragédiáját, majd a görög mitológiával folytatta: eszerint Narkisszosz szép görög ifjú visszautasította Ekhó nimfa szerelmét, amiért a büntetése az lett, hogy a saját képmásába szeretett bele. Nem tudott elszakadni a saját látványától, és végül felemésztette az önmaga iránt érzett szerelem.

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők alapvetően súlyos önértékelési problémákkal küzdenek, amelyek gyakran kisebbségi érzésekhez vezetnek. Ezt a belső konfliktust úgy próbálják kezelni, hogy túlzottan felnagyítják saját értékeiket, hogy így mások és saját maguk szemében is értékesebbnek tűnjenek. A zavar mögött álló okok között szerepelhet a gyermekkori nélkülözés, a szülői elutasítás és az empátia hiánya, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek úgy érezze, saját magát kell megvédenie a külvilágtól – magyarázta Bencze-Mogyorósi.

Kővágó Pál PhD pszichológus azzal példálózott, hogy az exeket nagyon sokszor nárcisztikusnak nevezik, és bár biztos benne, hogy van olyan, hogy valaki összejön egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedővel, statisztikailag pici az esélye. Nagyjából 0,5 és 1 százalék között vannak, de még a legvadabb becslések is 5 százalékra teszik az előfordulásukat. A statisztikában ráadásul mindenki benne van, az újszülöttektől az öregemberekig, tehát az, hogy olyan társat találunk, aki tényleg nárcisztikus, annak elég kicsi az esélye.

A pszichológus véleménye szerint a nárcisztikus jelző alkalmazása gyakran egyfajta önvédelmi mechanizmus, amely lehetővé teszi számunkra, hogy igazoljuk a másik iránti haragunkat. Ezzel a címkézéssel próbáljuk legitimálni az érzelmeinket, mintha ezzel valami jogot nyernénk a dühünk kifejezésére.

"Valójában a nárcisztikust a populáris közbeszédben úgy értelmezem, hogy arra használjuk, hogy valaki "szörnyű ember". Önző, egocentrikus, kontrolláló, miközben ezek a kifejezések a hétköznapi beszédben egyre ritkábban jelennek meg" - mondta.

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az emberek azért fejezik ki a csalódottságukat, mert nem kapják meg azt, amit jogosnak éreznek. Talán az az elvárásom, hogy a szomszédom figyelembe vegye, hogy én is itt élek, és ha úgy érzem, hogy figyelmetlen, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nárcisztikus, mert az empátia hiányát vélem felfedezni nála. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen ha a diagnosztikai kézikönyveket tanulmányozzuk, láthatjuk, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élők gyakran érzik úgy, hogy jogosan megilleti őket bizonyos dolgok, mintha nekik mindent kijárna.

Kővágó rávilágított, hogy a nárcisztikus tendenciákkal teli társadalomban élünk, ahol az elutasítás rendkívül nehezen elviselhető. Sokan úgy érzik, hogy ha valaki visszautasítja őket, az azt jelenti, hogy nem érdemlik meg a szeretetet, vagy hogy valami alapvetően nincs rendben velük. Itt lépnek működésbe a védekező mechanizmusok: ha címkézhetem az exemet nárcisztikusnak, akkor úgy érzem, hogy a felelősséget le tudom rólam venni. Pedig a valóságban a párkapcsolati kudarc arról szól, hogy nem egy hozzám illő emberrel osztottam meg az életemet. Ezt a felismerést különösen nehéz elfogadni egy olyan világban, ahol mindannyian arra törekszünk, hogy szeretetet és elfogadást kapjunk másoktól.

Ezek a saját magunk igazolására szolgáló stratégiák, amelyek végső soron megóvnak minket a kudarctól, és attól a kellemetlen felismeréstől, hogy bizonyos mértékig én is felelős vagyok a helyzetért, ami nem sikerült. Ezzel együtt szembe kellene néznem a saját gyengeségeimmel, amelyek mindannyiunkban ott rejlenek.

- mondta Kővágó.

Bencze-Mogyorósi Réka a közösségi média hatásait emelte ki a diskurzusban. Szavai szerint napjainkban számtalan platform kínál lehetőséget arra, hogy kifejezzük véleményünket, bemutassuk napi szokásainkat, kreatív munkáinkat vagy éppen stílusunkat. Ezzel a trenddel egyre több ember megnyílhat a világ felé, felfedve magából egyre többet. A visszajelzések sok esetben kedvesek és támogatóak, ugyanakkor nem ritkán építő szándékúak sem. Éppen ezért fontos, hogy érzelmileg felkészültek legyünk ezekre a kihívásokra, és megtanuljunk kezelni a kritikát is.

Bencze-Mogyorósi szerint a világunk egyre inkább arra az útra lép, ahol az emberek közötti figyelem és empátia folyamatosan csökken. Ebből fakadóan nő az igény arra, hogy az egyének szeretetben és elismerésben részesüljenek. Ennek érdekében sokan a közösségi média platformjait használják arra, hogy kifejezzék magukat és megmutassák, kik is ők valójában. E folyamat elkerülhetetlen velejárója, hogy a felhasználók negatív kritikákat és értelmetlen támadásokat is kapnak, amelyekkel szemben próbálnak megerősödni. Így alakul ki egy ördögi kör, amelyben a visszajelzések formálják a közösségi élményeket.

Kővágó korábban rámutatott arra, hogy egy nárcisztikus társadalomban élünk, és ezt tovább is boncolgatta. Megjegyezte, hogy ha összehasonlítjuk a múlt évtizedeivel, például az '50-es, '60-as vagy '80-as évekkel, akkor egyértelmű, hogy sokkal inkább individualista szemléletmód jellemzi a mai társadalmat. A hangsúly ma egyre inkább a saját személyes sikerünkön és boldogságunkon van, míg a közösségi kapcsolatok szerepe háttérbe szorul.

Bizonyos szempontból valóban igazak ezek a vélemények, de ha így van, akkor én is ide tartozom, ön is, és mindannyian együtt.

- szögezte le. "Ez a világ valóban tele van nárcizmussal, ahol csak én létezem, és kizárólag magamra támaszkodhatok, mert világosan látom, hogy mások nem fognak velem foglalkozni" - mondta Kővágó. Bencze-Mogyorósi pedig a pozitív visszajelzés iránti vágyat emelte ki, hangsúlyozva, hogy az emberek gyakran hajlamosak keresni a megerősítést másoktól, hogy érvényesnek érezzék magukat.

"A mai, átalakuló világban laikusként rendkívül nehéz megítélni, hogy ki az, aki valóban nárcisztikus személyiségzavarral küzd. Az információk özöne, amely elérhető rólunk, gyakran zavaró lehet. Sokak tettei mögött az elismerés és a pozitív visszajelzés iránti sóvárgás húzódik meg, különösen, mivel napjainkban ebből adunk egymásnak a legkevesebbet" - mondta.

Kővágó véleménye szerint ez a helyzet hosszú távon nem tartható fent, és az egyéni kultúrák korlátlan érvényesítése nem lehetséges. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy visszanyúljunk a közösségi értékekhez és kapcsolatokhoz.

"A katasztrófák, mint háborúk vagy természeti csapások, gyakran arra késztetnek minket, hogy visszatekintsünk, és ráébredjünk: az emberi lét nem igazán működik jól magányosan, sokkal inkább közösségben találja meg az értelmét" - fejtette ki, hozzátéve, hogy ha túlzottan önzőek vagyunk, akkor hosszú távon a társadalmi struktúráink is megbomlanak, és a fejlődés lehetőségei is csökkennek, hiszen ennek súlyos következményei lehetnek.

Az emberek gyakran elszigetelődnek, és olyan mentális kihívásokkal találkoznak, amelyek valójában felesleges terheket rónak rájuk. Ezek a nehézségek sok esetben könnyen orvosolhatók, ha egy kis kedvességet és empátiát tanúsítunk egymás iránt.

Alapvetően az emberi természet összetettségében megmutatkoznak a különböző személyiségzavarok apró, érintőleges ismérvei, mindenből egy kevés

- mondta Bencze-Mogyorósi Réka, hozzátéve, hogy az emberekből más-más helyzetek hozzák ki a kényszeres személyiségzavart, de egy-egy szituáció még nem igazolja a betegséget.

Ezeket a gondolatokat figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a nárcizmus nem csupán egy létező jelenség, hanem bizonyos mértékig elengedhetetlen is: "Ha nem volna bennünk legalább egy cseppnyi nárcizmus, valószínűleg teljesen tétlenek maradnánk az életben. Hiányozna a motiváció, és nem lenne vágyunk semmilyen cél elérésére. Ez nemcsak a pénzügyi vagy kapcsolati vonatkozásokra igaz, hanem arra is, hogy ne éreznénk késztetést az emberi kapcsolatok keresésére" - tette hozzá Kővágó.

"Amikor a nárcizmust nem csupán betegségként, hanem lelki folyamatként közelítjük meg, akkor felfedezhetjük, hogy valójában az egészség egyik kifejeződése. A kulcs itt a mérték, mivel ha a nárcizmus túlzottan elburjánzik, az már nyilvánvalóan nem tekinthető egészségesnek" - mondta, majd a beszélgetés végén megjegyezte, hogy a "nárcisztikusozás" valójában egy népszerűsített kifejezés, amelynek nincs valódi kapcsolata a személyiségzavarral. Olyan ez, mint amikor azt mondjuk, hogy "depressziós hangulatban vagyok", ami még nem feltétlenül jelenti a klinikai depressziót.

A nárcizmusra való hivatkozás manapság egyre elterjedtebbé vált, és szinte mindenhol találkozhatunk vele, különösen a közösségi médiában, ahol számtalan tartalom foglalkozik ezzel a témával. Lee Hammock, a TikTok népszerű tartalomgyártója különösen figyelemre méltó, hiszen nyíltan vállalja, hogy nárcisztikus személyiségzavarral él. Évek óta készít videókat, amelyek célja, hogy másoknak segítsen azonosítani a toxikus párkapcsolatok jeleit, és bátorítja őket a kilépésre. Lee saját tapasztalatait és élményeit felhasználva magyarázza el a nárcizmus összetett természetét, hol humoros, hol komoly megközelítésben, ezzel gazdagítva a témáról folytatott párbeszédet.

Amennyiben valaki még nem merült el a nárcisztikus személyiségzavar rejtelmeiben, érdemes felfedeznie azokat a videókat, amelyek rávilágítanak arra, vajon a nárcisztikusok képesek-e valódi szeretetre a párjuk vagy a gyerekeik iránt. Emellett megtudhatja, hogyan lehet kiszabadulni az irányításuk alól, illetve mit érez egy nárcisztikus személy, amikor megszakítják vele a kapcsolatot, vagy szembesítik a hibáival. De legyünk óvatosak: fontos megjegyezni, hogy bár valaki lehet bántó vagy mérgező, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nárcisztikus is.