Idén ünnepeljük az EMKE 140 éves fennállását, amely nem csupán egy évforduló, hanem egy gazdag hagyomány és a közösségünk összetartozásának ünnepe is. Az EMKE története során számos fontos esemény és kezdeményezés született, amelyek hozzájárultak a magyar

Idén ünnepeljük az EMKE, azaz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület fennállásának 140. évfordulóját. Ahogy Pákei Sándor József, a tiszteletbeli alelnök és főtitkár fogalmazott az egyesület negyedszázados jubileuma alkalmából készült emlékkönyv bevezetőjében, az EMKE története tulajdonképpen 1884. december 27-én, Karácsony napján vette kezdetét. Ezen a napon Kolozsvár polgármestere, Haller Károly hívó szavára 40-50 lelkes ember gyűlt össze, hogy megalakítsa a magyar közművelődési egyesületet. Az EMKE "hivatalos" születésnapjának azonban 1885. április 12-ét tekinthetjük, amikor is Kolozsváron, az Unió utcai Vigadóban megtartották az alakuló közgyűlést. Ekkor fogadták el azt az alapszabályt, amelynek második paragrafusa világosan rögzítette: "Az egyesület célja működési körében a hazafiság fejlesztése a nemzeti irányú művelődés által." Az EMKE tehát már a kezdetektől fogva a magyar kultúra és identitás megőrzésének és erősítésének szentelte magát, és azóta is elkötelezetten dolgozik ezen a területen.

Közel fél év múlva, 1885. augusztus 31-én, ugyancsak Kolozsvárt, összeült a "tisztválasztó, vagyis végleg szervezkedő közgyűlés". Ekkor az EMKE-nek már 6303 örökös, alapító, rendes és pártoló tagja, valamint igen jelentős, 452.476 korona vagyona volt. Elgondolói, létrehozói között ott találjuk a korszak jeles személyiségeit, politikusokat, írókat, egyházi méltóságokat, mint például Bethlen Gábor gróf, főispán, Finály Henrik egyetemi tanár, Bartha Miklós lapszerkesztő és publicista, Hegedüs István ref. kollégiumi tanár, Grünwald Béla, Herman Ottó, Munkácsy Mihály vagy Jókai Mór.

Kossuth Lajos az elsők között ismerte fel az EMKE megalapításának rendkívüli fontosságát. Turinból ezt a sürgönyt küldte az alakuló közgyűlés résztvevőinek: "Erdély hazánk erős pillére. Minden egyes négyzetméter, amelyet a magyarság elveszít, megingatja hazánk ezeréves magyar állami jellegét. Hazafias irányban szükséges ellensúlyozni a magyarellenes államrombolást, megvédeni a magyarságot, visszaszerezni az elhagyott területeket, és fejleszteni a magyar közművelődést. Ez egyfajta önvédelem, amelyet minden magyarnak támogatnia kellene. Levélben intézkedem, hogy az alapító tagsági díj 100 forint legyen a közművelődési egyesület számára. Kérem, fogadják el a hontalan magyarok filléreit."

De hamarosan megmozdult az egész ország társadalma: tehetős mágnások, birtokosok, jeles egyházi férfiak, áldozatkész értelmiségiek, kereskedők, iparosok, ügyvédek, gazdaemberek siettek felajánlásaikkal, adományaikkal az EMKE nemes céljainak támogatására. Osdolai Kun Kocsárd gróf - az egyesület első tiszteletbeli elnöke - egy székely földműves iskola létesítésére 1889-ben az EMKE-re hagyta Alsó-Fehér megyében algyógyi birtokát (2190 hold szántóföldet, kaszálót és legelőt, a hozzá tartozó épületekkel s felszerelésekkel), aminek az értékét akkor kb. 450.000 koronára becsülték. Lengyelfalvi Orbán Balázs báró - A Székelyföld leírásának nagynevű szerzője - tövisi birtokát hagyományozta az egyesületre, hozzátéve azt a 200 darab aranyat is, melyet a szolnoki pályaudvaron egy rongyba kötve talált. Dersi János marosvásárhelyi birtokos végrendeletében 20.000 korona készpénzt hagyott az EMKE-re "munkásságával és takarékosságával szerzett vagyonából". De ne feledkezzünk meg - mások mellett - Valicsek Mátyás székesfehérvári "csapómester" adományairól sem: "Tekintve, hogy teljesen vagyontalan ifjúként jött Magyarországra, és összes vagyonát itt szerezte, ezen új hazája iránti szeretetből hagyott az EMKE javára 400 K-t". Így jött össze fokozatosan a századforduló idejére az a jelentős EMKE-vagyon, mely lehetővé tette az egyesület sokirányú és hatékony működését.

Száznegyven évvel ezelőtt az EMKE megalapítása a történelem szeszélyes szövésének következményeként vált elkerülhetetlenné. Erdélyben a "nemzeti irányú művelődés" támogatása már a 19. század második felében is szorosan összekapcsolódott a helyi magyarság megmaradásáért vállalt felelősséggel. Nem véletlen tehát, hogy az EMKE működésének középpontjában mindig is a magyar oktatás és az iskola állt, hiszen ezek a tudás és identitás megtartásának alapkövei.

Jelképes módon tükrözi a gróf Kun Kocsárd áldozatkészségét az általa alapított, róla elnevezett algyógyi székely földműves iskola, amely hosszú időn keresztül az EMKE legfontosabb teljesítményeként látta el feladatát. Az EMKE jelentős szerepet játszott az elemi népiskolák sorozatának létrehozásában, különösképpen a legnagyobb veszélynek kitett szórványvidékeken, mint például a Mezőségen, Szilágy és Hunyad megyében, valamint a Kis- és Nagy-Küküllő térségében. Az emlékkönyv, amely a negyedszázados évforduló alkalmából készült, Sándor József egy fejezetében összesen 163 ilyen tanintézetről számol be, amelyek az EMKE fenntartásában, szervezésében vagy támogatásával jöttek létre.

Megdöbbentő adatok tanúskodnak a korabeli iskolaviszonyokról. Megtudhatjuk: "Kis-Küküllő vm. 127 nem magyar iskolájával szemben csak 53 magyar állott s ebből is csak 3 községben volt állami. Kisdedóvó sehol". Az akkori Maros-Torda vármegyében "39,7%-ban nem magyarul hangzott a tanítási nyelv, holott a 158 990 lakosból akkor csak 35,04% vallotta magát nem magyarnak".

Ezekben a nehéz időkben az EMKE kiemelkedő figyelmet fordított a magyar szórványok iskolai helyzetének javítására. Íme néhány példa az általa végzett munkára: a Maros-Torda megyei Mezőménes faluban, ahol a századfordulón mindössze 388 lakos élt, közülük 166 magyar, a református iskola épülete annyira rossz állapotban volt, hogy a szél fújt rajta, és az eső is beszivárgott. Az EMKE támogatásával 1903-ban újjáépítették az intézményt, így a tanköteles gyerekek (összesen ötvenen) végre megfelelő körülmények között tanulhattak. Pusztakamaráson, Kolozs megyében, az EMKE vette át a magyar református pap-tanító javadalmazását. Az EMKE hozzájárulásával épültek meg a radnóti, magyarózdi, uzdiszentpéteri, magyarókereki, magyarnagyzsombori, magyarlétai és kissebesi iskolák, hogy csak néhányat említsünk. Az EMKE jelentős anyagi támogatást nyújtott a tanítóknak, adományokat osztott ki a rászoruló gyerekeknek, és tanfolyamokat indított az analfabetizmus felszámolására. Az EMKE által végzett munka a magyar nyelvű oktatás és kultúra terén szinte átláthatatlanul gazdag. Ezen kívül nem említettük még a létrehozott népkönyvtárak százait, a kórusokat, valamint a különféle irodalmi és népművészeti eseményeket, illetve a műemlékvédelem terén végzett tevékenységet. A nép jólétét célzó gazdasági és iparfejlesztési kezdeményezések, valamint közérdekű építkezések mind az alapszabályzatban megfogalmazott nemzetmentő célkitűzések megvalósítását szolgálták.

Sajnos az EMKE virágzása, amely tele volt eseményekkel és sikerekkel, csupán az első világháború végéig tarthatott. Ekkor a közadakozás révén összegyűlt jelentős vagyon váratlanul eltűnt; Romániában az EMKE birtokait is kisajátították. A szervezet működése ugyan nem szűnt meg teljesen, de drámaian korlátozottá vált. A vezetője, Sándor József, aki már a kezdetekkor is kulcsszerepet játszott, továbbra is irányította az egyesületet. 1944 végén azonban új reménysugár ragyogott fel, amikor a neves kolozsvári költő és szerkesztő, Kiss Jenő átvette a főtitkári posztot. Ekkor az EMKE Észak-Erdélyben ismét aktívvá vált: könyvkiadásba fogtak, támogatták a műkedvelő színjátszást és kórusmozgalmakat, valamint a könyvtárak és múzeumok ügyeit is szem előtt tartották. Ám ez a pezsgés csupán rövid ideig tartott; 1946-ban a szervezet kényszerűen beolvadt az egykori Magyar Népi Szövetségbe, annak közművelődési osztályába, és miután átmeneti nehézségekkel küzdött, végleg eltűnt a színtérről. Ez a lépés már a kommunista-nacionalista diktatúra kezdeti időszakában zajlott, amikor a kultúra és a nemzetiségek elleni politikai nyomás egyre fokozódott. Az elkövetkező négy évtized során az EMKE létezését még csak említeni sem lehetett, mintha soha nem is létezett volna e tájakon...

A történelem viharai nem tudták kioltani az EMKE szellemiségét. 1991 tavaszán Brassóban újjáalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely Kolozsvárra építve vált a romániai magyar kulturális élet egyik legfontosabb, önálló és hiteles civil ernyőszervezetévé. Az EMKE tevékenységi köre rendkívül sokrétű, legfőbb kereteit a helyi művelődési egyesületek, társaságok és egyletek alkotják. Az utóbbi években az EMKE számtalan helyi, országos és nemzetközi szintű eseményt szervezett, szakmai testületeket alapított, Magyar Házakat és emlékházakat hozott létre, valamint kiadványokat indított el, ezzel emlékjeleket hagyva az utókor számára. Támogató szerepet vállalva, partnerségeket építve, célja a magyar identitás és az erdélyi kultúra megőrzése, valamint az egyetemes kulturális értékek hangsúlyozása. Mindezek mellett a műveltség közkinccsé tételének eszméjét is kiemelten kezeli, biztosítva ezzel a hagyományok és tudás átörökítését.

Erdély földjén messzi múltban gyökerező, gazdag hagyománya van a cselekvő művelődésnek, a sorskérdésekkel történő szembenézés iránti fogékonyságnak. Ilyen szellemben kíván eleget tenni a hivatásának a 140 évvel ezelőtt megalakított EMKE is. Változott történelmi viszonyok között, a jelenkori lehetőségekhez igazodva végzi munkáját. Sajátos értékeink ápolásán túl azonban figyelembe kell vennünk, hogy a világ sokat változott és változik körülöttünk. A kultúra területén is új kihívásokkal és igényekkel kell szembesülni, ezért időszerűvé vált, hogy Ady szellemében elmondhassuk: "új időknek új dalaival".

Száznegyven évvel ezelőtt jött létre az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. 2008 óta az EMKE országos elnöksége kezdeményezésére április 12-e az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja lett. Ebből az alkalomból illesse köszönet a közművelődést szolgáló kultúrembereket, a kitartó szervezőket, az elkötelezett közművelőket! Az EMKE jelszavának jegyében: "Ki a köznek él, annak élni érdemes!"